Mindig is olyan nagynak láttam ezt a három embert. Emlékszem a vasárnapi iskolában tanultuk Dániel és társai történetet és nagyon szerettem. Arra is emlékszem még, hogy nagyon csodálkoztam azon, amikor ezek az ifjak az izzó tüzes kemencébe kerülnek és nem égnek meg....azért mondtam mindezeket, mert ma reggel ezt ez igét olvastam többek között a Bibliából. Most felnőtt fejjel még több dolgot észrevesz az ember...valahogy úgy gyermeként, minden annyira hihetőnek és egyszerűnek tűnt...vagyis nekem mindenképpen...tudtam, hogy Isten megteheti mert Ő olyan hatalmas. Aztán most meg ahogy olvastam, csodálkozással olvastam a részt, hogy wow ilyen lehetséges, ilyen hatalmas lenne az én Istenem? és igen újra és újra rájövök, hogy csodadolgokat látatt velem. Ma reggel kicsit megint úgy éreztem magam mintha egész kicsi lennék, úgy 5-6 éves és ámulva hallgatom a történetet. Régi és mégis új!
Aztán olyan alázatot, hitet, bizalmat látok ezeknek az embereknek az életében: " Van nekünk Istenünk, akit mi tisztelünk: ő ki tud minket szabadítani az izzó tüzes kemencéből, és ki tud szabadítani a te kezedből is, ó király! De ha nem tenné is, tudd meg, ó király, hogy mi a te isteneidet nem tiszteljük, és nem hódolunk az aranyszobor előtt, amelyet felállíttattál!"
Dániel 3:17-18
Tudják, hogy Istennek nagy a hatalma. Arra is van hatalma, hogy kiszabadítsa őket, de ha nem teszi, akkor is nagy a hatalma. Ezek a férfiak teljesen Istenre hagyták az életüket, nem tartották meg maguknak, nem imádtak bálványokat, hanem kitartottak az igaz Isten mellett. Én meg???...nem kerültem tüzes kemencébe, nem dobtak vadállatok elé, nem fűrészeltek ketté, mint abban az időben és a vértanúk idejében...de néha nem merem megvallani, hogy keresztény vagyok, néha úgyérzem jobb ha hallgatok, pedig én is bátran bizonyságot kéne tegyek az én Istenemről szavaimmal, tetteimmel. Mert nem egydül vagyok:) Sadrakkal, Mésákkal és Abegnégóval is ott volt Isten...velem is velem Jézus, a Szentlélek.
Ma reggel nekem ez a tanulság: bátorság! Ami Isten előtt nem helyes, az én ne mondjam helyesnek, Isten nem szereti a bálványimádást! Akkor nekem miért bújik meg az életemben a bálvány? Ki az én bálványom? Mi az én bálványom? Mindenki tudja, hogy a saját életében mi az ami Isten elé kerül...azt kell kidobni az izzó tüzes kemencébe, hadd égjen el...
Várom a hétvégét. Megyünk Pestre. Koncert lesz. Ez az a nap koncert:) Nagyon várom már, látni fogom tesómékat is:)
na most pedig vissza tanulni:) ma reggel korán keltem, sikerült nagyon jól pihenni és frissen kelni:) kellemes az idő:)
Gyönyörű szép napot!
“Bármi, ami elég fontos ahhoz, hogy gondolkozzanak róla, ahhoz is elég fontos, hogy imádkozzanak érte.” (George MacDonald) "Mindent Vele, semmit Nélküle! "
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: bizalom. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: bizalom. Összes bejegyzés megjelenítése
2010. június 16., szerda
2009. december 9., szerda
Szerda
Hát ma reggel jól elaludtam.:D ilyen már ritkán fordult elő velem mostanában:P vagyis ilyen, hogy akaratomon kivül elaludtam:) csak hirtelen megébredtem és túl világosnak tűnt a kinnti táj, ránéztem az órára és fél 10 volt:) aztán képzeljétek mekkora rohanás volt itt...kiszaladok izához , és mondom neki, hogy elaludtam, de ő aludt tovább...én meg kerestem a cuccaim, konyvet, füzetet bepakoltam, gyorsan ami legelőször akadt a kezembe azt felvettem...és rohanááás, aztán ajtóból vissza, mert a szines ceruzák bennt maradtak és hát az első órám hisztológia volt, ahol rajzolunk...na hat utolsó felére én is beértem:D és le is rajzoltam mindent:Dés azt momdták acsoporttársaim h tudják mit vesznek nekem...ébresztőórát.:D
hát ezután a napom ilyen furán pergett...
de tapasztaltam, h jó az Úrral járni:) Benne bizni!!!
most megyek vacsizni és tanulni anatómiából
szép estét mindenkinek!!!
hát ezután a napom ilyen furán pergett...
de tapasztaltam, h jó az Úrral járni:) Benne bizni!!!
most megyek vacsizni és tanulni anatómiából
szép estét mindenkinek!!!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)