2009. december 29., kedd

Az Ünnep

sok áldást hozott számomra is. Már amikor a készülődések voltak, akkor azt szerettem volna, ha a karácsony többet jelentene számomra, mint máskor...ha igazán a dolgok lényegét látnám meg..ezért imádkoztam. Nem tudom, hogy titeket nem e befolyásolt az idő, de engem be kell valljam az elején igen.Annyira szerettem volna fehér karácsonyt...de imádkoztam és azt mondtam Istennek, hogy segitsen ne ezt nézni...és segitett. Amikor Szenteste együtt az énekkarral gyülekeztünk az imaháznál, hogy induljuk kántálni...ott kezdődött az az érzés...kiálltunk az éjszakában és úgy hallgattuk kb fél órán át a kürtök hangját...olyam közel éreztem Istent...és elmúlott minden rosszérzésem, helyébe béke, öröm, hála költözött...
Sok beteg testvért megkántáltunk és olyan jó volt látni idősebb testvéreink arcán az örömöt, néha az örömkönnyeket:) Tényleg úgy éreztem, hogy örömhirt viszünk, mint az angyalok azon az éjszakán mikor Jézus született.
Jó volt együtt lenni a szűkebb és tágabb családdal. Voltak jó és áldott beszélgetések.Nagyon örültem Tibiéknek:D szeretem mikor hazajönnek.
Sok gondolat megérintett ezekben a napokban. Néhányat megosztok veletek is.
Olyan jó volt azért hálát adni Istennek, hogy a szivemben megszületett, de rájöttem arra, hogy ennyi nem elég..szivemben a gyermek Jézusnak növekednie kell...
Ha Jézus velünk van, szivünkben lakik akkor maradandó az örömünk, a béke, hála, szeretet...
Isten a legdrágább ajándékát küldte el számomra...én odatudnám e adni a számomra legdrágábbat???
a krisztusi inulat bennem van-e? alázatos és engedelmes gyermeke vagyok e Istennek?Én központú vagyok, a saját magam hasznát, javát keresem e, vagy Isten van életem központjában és mindent úgy teszek, ahogyan Ő szeretné?
Letudok e mondani dolgokról mások javára?:)
ezek a kérdések merültek fel bennem az igehirdetéssel kapcsolatban...és jó volt őket magamban megválaszolgatni és a szivemben forgatni:)
hálás vagyok nagyon azért, hogy a régi ige újat mondott és Isten a szivemet szólongatta...késziti a vele való járás csodáira.
Még egy pár nap és 2010et irunk. Sok mindent szeretnék változtatni ebben az Új évben.Sok mulasztásom volt ebben az évbben, szolgálatok terén, emberek felé, a tanulásban, és elsősorban Isten felé..neki szeretnék többet adni az időmből...hisz másra annyi mindenre futja, mulandó dolgokra...de neki olyan nehezen kapom meg a félórát...szeretnék növekedni ismeretekben is, hogy a Sátánnak mindenkor ellentudjak állni:) Kérlek imádkozzatok értem, hogy hűséges gyermeke lehessek Istennek és minden döntésem az Ő dicsőségét szolgálja.
Úgy néz ki, hogy pesten szilveszterezem.:)ma csomagolok...:D várom
az újévben jelentkezem:)
Kivánok Istentől megáldott BOLDOG ÚJ ÉVET mindenki számára!
B-ízd
Ú-jra
É-leted
K-risztusra!
Sok áldást!

2009. december 24., csütörtök

Áldott, békés Karácsonyt!:)

Minden kedves olvasómnak szeretnék ezúton is Áldott Ünnepeket kivánni evvel a verssel, amit ma este fogok szavalni! Kivánom, hogy minden szívben az Úr Jézus vegyen lakozást!:)


AZ ÉN KIRÁLYOM


Amikor e világba lépett,
ő volt a legszegényebb kisded.
Nem volt pólyája, patyolatja,
nem volt bölcsője, gyerekszobája.
De csillag jelezte érkezését,
a az angyalok szívébe zengték
a jóakaratú embereknek ,
hogy ő az ég és föld örök Királya.

Mióta királya lett szívemnek is,
ámulva látom hatalmának és
kicsinységének drága csodáit,
miknek nincs felső s alsó határa:
Övé a föld és annak teljessége,
és nem volt, hová fejét lehajtsa.
Megvetette a gazdagok kincsét,
s az özvegy két fillérét elfogadta.
Magasságban lakozik, de alant is,
alázatos és megtört szívekben.
Lénye betölti a mindenséget,
mégis elfér egy emberi szívben.
Szegényen jött, de meggazdagítja,
aki őt itt lent szívébe zárja.

Ó, drága Jézus, szívem Királya!
Szegényebb helyet kínálok Neked,
mint az a hajlék, amit nyújthatott
Názáreted vagy kis Betlehemed.
Méltatlan szívem mégis arra kér,
hadd hordozhasson egy életen át,
hogy fénybe borítsd azén szürkeségem,
mint drágakő egyszerű foglalatát!

Oláh Lajosné

2009. december 22., kedd

Kedd

egyre közelebb az ünnephez:)
Nagyhét van nálunk, egészen Szentestéig:) A tegnap este megérintett az, hogy az Úr Jézus úgy jött a földre, mint Szolgakirály. Szegényen, megalázva magát, emberi testet öltve fel, de mégis mint Király. És hálás vagyok, hogy Ő a én Királyom is!:) Szeretném ezen az ünnepen odaadni neki az egész szivemet, hogy Ő vegyen benne mindig lakozást:) Szeretném ha készen lennék, amikor Ő visszatér, nem csak Adventkor...hanem az év minden napján:)
most indulok:) végre találkozom uncsimmal, akit olyan régóta nem láttam:D8éve
kellemes napot továbbra is!és ha kinnt hideg is van, ügyeljünk arra, hogy lelkünk ne fázzon és semmi el ne vegye a mi örömünket!!!:)

2009. december 21., hétfő

Itthon lenni ó mily jóóó:)

Itthon. Két hétig itthon lenni olyan jó lesz. Már annyira vártam, hogy hazajöjjek, kivált igy az ünnepek közeledtével.:) Ma hajnalban indultam haza:) és 9re hazaértem:)
Pár órája vagyok itthon, de nagyon jóóó:) és olyan hamar telik:)
nos megyek is, még számtalan teendőm van:)
Isten áldjon mindenkit!
A családról egy két kép:D

2009. december 20., vasárnap

Lágyan hullik a hó

:) ezt kihagytam a bejegyzésből:) olyan csodás hogy hullik, hullik és még mindig hullik:) Ez is Isten nagyságát hirdeti:)

2009. december 19., szombat

Hétközepe, hétvégefelé és hétvége:D

Nálam a hétvége hétközepén kezdődött el:D vagyis szerdán. Reggel voltam egyetemen. Nagy nehezen felkeltem 7kor, hogy 8ra érjek be, igyekeztem, hogy ne is kések el, de a tanárnő késett és csak 9,30ra jött be, de ment is tovább,mert volt vmi dolga az egyetemen:) hát mi is eljöttünk 10től, nem volt értelme ott ülni, meg a többi tanár is elengedett...szóval indultunk Izával Aradra:) hát ez a utázas életem egyik legizgalmasabb utazása volt:D szóval 15:41 kor volt vonatunk, amit szinte lekéstünk, pedig 4 percre lakunk az állomástól:) szóval uccu neki, rohanás, fel a vonatra, ami teli volt, nagy nehezen mi is kaptunk helyet, beültünk egy kupéba:D aztán indult az út...olvasgattam közbe és telt az idő. Aztán csak Szalonta után megállt a vonat a semmi közepén...defektje lett:)) és ott állt a vonat, és benne ültünk mi:D de az a fő, hogy nem voltunk leverve, sőt megvolt a jó kedvünk, játszottunk hogy teljen az idő:) egy háromnegyed óra után elindultunk és mentünk egy cm-t:D aztán kicsit vártunk és döcögve elkezdett menni a vonatunk:D közben egy román bácsikával beszélgettünk...olyan kedves volt...megtudtunk egy két dolgot róla, többek között azt, hogy a felesége meghalt és, hogy egyedül tölti a karácsonyt...és most megy a testvéréhez Temesvárra, de lehet, hogy az ünnepekre ott is marad. Olyan leirhatatlan hála volt a szivemben hogy én a szeretett családommal ünnepelhetek a SZERETET ünnepén...aztán még megálltunk több helyen, sok vonatot bevártunk, de hogy legjobb legyen még a világitást is elvették, csak a folyósón volt vmi halvány fénycsóva, ami elég romantikus hangulatot varázsolt, mintha gyertyafénynél lettünk volna:D ennek is megvolt a maga szépsége:D és a késésünk végülis kb 1,45óra lett:):) az este hamar eltelt, vacsoráztunk és le is feküdtünk:D de még olvasgattam egy régi Orvosi könyvől...majd ha Iza elhozza váradra, akkor majd másolok be belőle érdekességet, hogy mit is tudtak a régiek...:D tudtak ők vmit:)
Csütörtökön kiadós reggeli után indult a hólapátolás:D jajj de élveztem:D annyira szeretem a havat és Aradon jóóó nagy lehullott, de mostmár itt Váradon is szép nagy:D hát volt mit lapátolni, de én nem tudtam megunni, hamar el is végeztünk:) aztán meglátogattuk Iza nagymamáját, akinek mint kiderült Szilágysági gyökerei vannak, és Szilágyballán meritkezett be, 80an voltak:) Nagyon jó volt nála melegedni:) beszélgetni, és csigáát csinálni:) mi is besegitettünk Izával kicsikét, de aztán mentünk haza, mert kezdődött a mézeskalács házikó készitése:D az egész házat bajárta a jó mézeskalács illata:) különböző formáju mézeskalácsok készültek:D fenyőfa, csillag,sziv,hóember, ajándék:D és nagyon szépen sikerültek:D a házamat még nem raktam össze:D hétfön otthon elkészitem:D anyukámnak szeretném adni, és félek hogy az uton, nehogy eltörjön, mert sok lesz a csomagom:)nem is tudom, hogy megyek haza:) de az Úr jobban tudja, ezen nem is aggódom:D
még játszottam is gyerekekkel:) három aranyos és drága gyerekkel:D épitettünk garázst, piramist, házat, amiket aztán Filip szétszedett:)) együtt diszitettuk a mézeskalácsokat, közbe meg is ettünk 1-2őt:D:D:D úúúgy az igazi:))
és jött az este:) kimentünk a városba egy néhány ismerőssel:D és igaziiii jóóó baráttal:D ott volt elő fuvós zene:) jó volt hallgatni, még haza is gondoltam a mi fiainkra:D, amikor kántálás előtt kiálnak az imaház elé és elfujnak 2-3 karácsonyi éneket:D a csendes éjszakában olyan szépen hangzik...én meg tartom a kottát:D és dúdolok....szóval kimentünk a központba, amelyet nagyon szépen kidiszitettek:D és az a hatalmas karácsonfa, Pesten láttam a tavaly ehhez hasonlót:) nagyon szép volt:) és a forralt bor is finom volt, felmelegitett a hidegben:) és láttam életem első rénszarvasait:D Rudolfot és Hannát:) aztán sétáltunk, beszélgettünk:) csicsongáztunk(végre tudtam)...és még meglepetésekben is részem volt aznap este:)
pénteken indultunk vissza, de a bussz nem jött, késett és amikor jött már tele volt, úgyhogy pénteken nem értünk be a Partiumra énekelni:) szóval villamosoztunk Izá mamájához:) ott megint melegedtünk:D aztán később egy fuvarozóval váradra jöttünk:)
tegnap pedig a pakoltam hazafele, hogy mit viszek és mit nem:) tehát készen vannak a csomagok:):D este pedig a rogin voltunk koncertezni:D mi is énekeltünk. Ma még itt maradtam mert dután a kórussal énekelünk:)
Megragadott ma reggel Simon tv szolgálata a 10 szűszről:) ej de sokszor voltam én is balga:( de szeretnék ezenktúl úgy élni, mint az okosak...várni az Úrat készen, aki bármely pillanatban jöhet. És Ő abban a pillanatban jöhet, amelyikben én nem is gondolnám. Minden pillanatban készen kell legyek:) az a vágyam, hogy szivemet az teljesen megtöltse az Úr az Ő örömével, békéjével, szretetével, Lelkével:) hogy tudjam őt készen várni, és ne fogyjon el lelkesedésem az őt várásban, ne legyek közönyös, megfáradt, hanem élő és örvendező:) ezt szeretném ezen az Advent 4ik vasárnapján:) Hadd égjen a lámpásom:)
ennyi a beszámolóm, de még annyi minden van bennem:) amiket nem is tudok szavakkal kifejezni:) csak az tudom mondani, hogy JÓ AZ ÚR,AZÉRT NINCSEN MÉG VÉGÜNK!!! és nagyon szeret:)
Kivánok mindenkinek Áldott Vasárnap délutánt! Áradjon ki ki közöttünk az Ő Lelke! Ámen:)
U.I Hajnalban indulok hazaaaa!:)

2009. december 15., kedd

Csodát virágzik a jelen:)

Isten csodálatos!!! Ő mindig jobban tudja, hogy mit miért tesz, és még a gondolataimban is olvas:) ki sem kell mondanom, avagy szavakba öntenem(ami néha nekem nehezen megy) és Ő tudja...:D
azért vagyok ilyen boldog, mert irtam a blogra, hogy kedden tesztem lesz hisztológiából, és úgy volt, hogy ma irunk. Persze a 7végén nem tudtam úgy leülni tanulni, ahogy én terveztem:) általában semmi sem úgy alakul ahogy én néha tervezem vagy megálmodom:P de kész vagyok változtatni. Szóval volt egy jó hétvégém, itt volt Iza uncsija Temesvárról, Micike:) és együtt voltunk, csak bezavart az, hogy "nekem tanulni kell", szóval kissé megosztottam magam, mert olyan jó volt együtt lenni a lányokkal, kimozdulni a városból. És hát éreztem, hogy nem a legjobban készültem fel...de mentem a tesztre...és elmaradt...amit persze meg sem álmondtam, hiszen nagyon szigorú a tanárnő és nem lesz egy könnyű vizsga...de Isten jobban tudja:)
ma este voltunk énekórán...közeledik a karácsony:) már csak a fehér hótakaró érkezzen meg...úgy szeretném:)
dióhéjban ennyi a máról:)
nyugodalmas jó éjszakát mindenkinek:) és áldott Adventet!

2009. december 14., hétfő

Korán

kellett kelni ma reggel. Kicsit nehezemre esett kibújni a a jó meleg ágyból, és kimászni a hideg szobába, nincs fűtés valamilyen okból...vmi bibi van a rendszerben. Szóval fagyoskodunk...remélem nem sokáig, mert kinnt -3fok van. Feltöltöztem ma reggel, de megállóban vacogott még a fogam is, nem vagyok hozzászokva a hideghez, de sztem más sem:D
ma reggel megragadott az a gondolat a ma Igéből, hogy a régi tömlőbe ne töltsünk új bort, régi dolgokat ne keverjünk, az új dolgokkal...hanem éljünk teljesen odaszánt életet az Úrnak.
na megyek bundáskenyeret sütni:D az lesz a reggelink
szép napot mindenkinek:)
U.I nem most keltem:) hanem reggel korán, és már voltam egyetemen...:D
aki korán kel....:D
aranyat nem leltem, de az eszem gyarapodott:D
jó kedvem ma reggel

2009. december 13., vasárnap

És ma hullott a hóóó:D Szeretnék fehér Karácsonyt, de úgy lesz, ahogy Isten is jónak látja..nem ez a lényeg:)
szép vasárnap estét mindenkinek és áldott elkövetkezendő hetet! Boldog várakozást!

Amit ma olvastam:)

"Kevés ima, kevés Ige = beteg élet.
Kevés ima, sok Ige = száraz élet.
Sok ima, kevés Ige = rajongó élet.
Sok ima, sok Ige = egészséges élet."
Ungár Aladár

2009. december 12., szombat

Nyeremény:)

Ha van időd akkor katt ide, csak egy klikk de sokat segit:) én is viszonzom:)
http://versu.ro/Balint%20Hedvig-5915.html

Hétvége

itt Váradon. Végülis nem mentem haza, mert kedden lesz egy parciális vizsgám és arra szeretnék felkészülni, ammennyire csak tudok. Meglátjuk, hogy sikerül a felkészülés. Kérlek, akinek eszébe jutok az imádkozzon értem. Sokszor gondolok haza...szeretnék már otthon lenni, mert már kezd haza szállingózni a család:) most otthon van egy unokatestvérem Canadából, akit 8 éve már nem láttam:D és annyira vágyom már látni... meg Erzsébetet és Tibit:) nagyon hiányoznak. De már csak kb egy hét:D és együtt leszünk......jajj de vááárom:)
Ma délelőtt több helyről is olvastam a Bibliából, de különösképpen kaptam egy bátoritást, és Isten ezt üzeni nekem a mai napon de nem csak ma hanem a tobábbiakban is:D még pedig: "Ne nyugtalankodjék a ti szivetek: higgyetek Istenben, és higyjetek énbennem" János ev. 14:1 és
"Békességet hagyok néktek: az én békességemet adom nektek, de nem úgy adom nektek, ahogyan a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szivetek, ne is csüggedjen." János ev. 14:27
Nekem ez nagyon nagy bátoritás volt ma reggel. Ezt kivánom én is mindenkinek. Bizd életed Krisztusra! Örülj és ne csüggedj, higyj benne és ne félj! Ő veled van és megsegit!
Szép délutánt mindenkinek! és áldott vasárnapot!

2009. december 10., csütörtök

Boldog Szülinapot Édesanyámnak!!!:)


Boldog születésnapot kivánok anyukám!!!:) Pár évvel ezelőtt(1963) december 10én született meg anyukám a várva várt gyermek:)
Itt a blogon is szeretnék Boldog Születésnapot kivánni, kár hogy nem tehetem élőben, de jó, hogy van telefon és internet.
Kedvenc képemen a kis családunk pár évvel ezelőtt...milyen hamar elteltek az évek:)Itt még a család együtt van:D
Köszönök mindent, amit kaptam és az a szivem vágya, hogy Isten áldja meg gazdagon!!!sok sok pusziii
U.I Végre megy a router:D azért irtam kicsit később, mert ezt szereltük! Hála érte!
Nyugodalmas jó éjszakát!!!
Judit nevű olvasómnak ha lenne, Boldog névnapot kivánok!!!:)

2009. december 9., szerda

Szerda

Hát ma reggel jól elaludtam.:D ilyen már ritkán fordult elő velem mostanában:P vagyis ilyen, hogy akaratomon kivül elaludtam:) csak hirtelen megébredtem és túl világosnak tűnt a kinnti táj, ránéztem az órára és fél 10 volt:) aztán képzeljétek mekkora rohanás volt itt...kiszaladok izához , és mondom neki, hogy elaludtam, de ő aludt tovább...én meg kerestem a cuccaim, konyvet, füzetet bepakoltam, gyorsan ami legelőször akadt a kezembe azt felvettem...és rohanááás, aztán ajtóból vissza, mert a szines ceruzák bennt maradtak és hát az első órám hisztológia volt, ahol rajzolunk...na hat utolsó felére én is beértem:D és le is rajzoltam mindent:Dés azt momdták acsoporttársaim h tudják mit vesznek nekem...ébresztőórát.:D
hát ezután a napom ilyen furán pergett...
de tapasztaltam, h jó az Úrral járni:) Benne bizni!!!
most megyek vacsizni és tanulni anatómiából
szép estét mindenkinek!!!

2009. december 8., kedd

Reggel

kicsit nehezen ment a felkelés és magamban kismillió okot találtam arra nézve, hogy ma reggel ne menjek kurzusra....de egyik sem volt eléggé meggyőző:P tehát kivakartam a csipát a szememből:D kiugrottam az ágyból, gyorsan felöltöztem és szaladtam egyetemre, vagyis először a villamos után..:D de elértem:) Hát hosszú nap volt a mai nap, reggel 8tól 4ig egyetem, de a holnapi nap még hosszabb lesz:) de nem csüggedünk:D annyira jó tapasztalni azt, hogyha Istent kérem akkor Ő megadja az aznapra való örömadagot:D:D:Dés tudok örülni, nem vagyok szomorú..manapság olyan ritka a boldog ember...
teszt teszt hátán lesz és mindjárt itt is van a szeszió...most minden tanár iratni akar a diákokkal, szegény mi:P nem fogok unatkozni hétvégén:)
Olyan hálás vagyok az igazi barátokért:) annyira jó, hogy vannak nekem és hogy én is barát lehetek, ez annyira csodálatos érzés:) ma ismét rádöbbentem erre...:D és öröm van a szivemben, azért, hogy vannak nekem:)
Közben egy dalocskát dúdolgattam ma, meg a napokban, már hétvége óta, amit a Muzsika hangja cimű filmben láttam. A film Trapp kapitányról és gyerekeiről szól és h hogyan lesz a nevelőnőből anya, aki méghozzá apáca is és hogy miken mennek át...ebben a filmben van az az ének, hogy EDELWEISS( havasi gyopár), amely nekem annyira tetszik.
http://www.youtube.com/watch?v=PfyChWVCXYU
http://www.videoplayer.hu/videos/play/123865
ez a két link talán odavezet:D remélem jól másoltam be:D
hát áldott dutánt továbbra is mindenkinek:)
:):):):):):):):):)::)):):):):):))

2009. december 7., hétfő

Szánts bennem új ugart

Zene és szöveg: Géczi Katalin

Feltört talaj régóta parlagon,
Megkövült már... - Közöny az arcomon.
Nincs bennem vágy, nem izzít szeretet,
Nem éget a tűz, játszom a szerepet�

Kiszáradt föld régóta parlagon,
Esőre vár... - Könnycsepp az arcomon...
Ez sem segít, a felszínt éri csak,
Törd meg szívem, szánts bennem új ugart!

Refr:
Szántsd fel, Uram, megkövült szívemet!
Égessen a bűn, gyűlöljem lelkemet! Szántsd fel, Uram, megkövült szívemet! Előled nem rejtem el, nem rejtem el bűnömet.

Te hoztál fényt, nekem adtál életet,
És mégis elszórom, tékozlom az éveket.
Igéd, ha szól, a felszínt éri csak�
Törd meg szívem, szánts bennem új ugart!

Refr:

Ne hagyd, hogy újra kőszívvel várjalak!
Ne fojtson félelem, adj rám sasszárnyakat!
Öröm és tűz repítsen utadon,
Kövessem lépted, szolgáljak szabadon!
Refr.:
Tövis helyett teremjen mirtuszág,
Árassza életem szent igéd illatát!
Sok bűn-bogáncs ne fojtsa szívemet,
Halál helyett éledjen szeretet!
Szántsd fel a szívemet!

tegnap a rogériuszi gyülekezetben voltunk, ahol nagyon jól éreztem magam. Nagyon jó volt a fiatalok szolgálata, annyira lelkesen énekeletek...és nagyon jók voltak az énekszövegek. Többek között ezt az éneket is énekelték, de nemcsak ők énekelték, hanem a gyülekezet is bekapcsolódott. Olyan ez az ének szöveg mint egy imádság, olyan sokatmondó és mély. Olyan jó, hogy ismerem Istent, hogy gyermeke vagyok, hogy megváltott, hogy várhatom Őt vissza:) Jó tudni, hogy elfog jönni újból és az övéit magával viszi:):):):) Várakozásban élünk...advent...hamarosan Karácsony:)
ma kettes csopi találkozó és mikulást is huztunk és most jön kinek ki a mikulása:D
szép napot mindenkinek!!!

2009. december 6., vasárnap

Adventi versek:)

Minden advent

Minden advent kegyelem:
vétkem jóvátehetem.
Minden advent vigalom:
Isten Úr a viharon!
Minden advent érkezés:
átölel egy drága kéz!
Minden advent alkalom:
gyõzhetsz saját magadon!
Minden advent ítélet:
így kellene - s így élek!
Minden advent remegés:
Isten felé epedés!
Minden advent ima is:
Uram, fogadj be ma is!
Ürögdi Ferenc


Ágh Tihamér: Adventkor

Ködös hajnal-órák, tejszínű reggelek,
a földön sárguló, elkínzott levelek.
Az ég hólyagszemén nem tör át a nap
sugárnyalábja felhőtlen megakad.
Az ősz lassan lépked, majd télbe borul
és ahogy megvirrad, be is alkonyul...
Este tompa fények remegnek az utcán,
megtörnek a tócsák fodródozó foltján.
De a hétköznapok bágyadt szürkesége
nem törheti meg azt, ami bennünk béke.
Lelkünkben reménység, a szívünkben áldás:
Ránk köszöntött advent,
boldog Jézus-várás...


Adorjánné Nagy Aranka: Örök adventben

Jöttek és tűntek szent karácsonyok,
tizennyolcnál is több talán,
tizennyolcszor kerestem Őt,
de titok maradt nekem és talány.

Csak gyertyalángot láttam és fenyőt,
azokban véltem vártam Őt,
az Ige szólt, és csengett az ének,
egy sugarát elfogtam szemének,
de villanás volt csak és rejtelem.
Kutattam arcát a szent éjeken,
éreztem ízét borban és kenyérben,
palástja lengett már az égen,
de a felhőknél is magasabban;
annyi tűnt karácsony után,
én mégis - adventben maradtam.

Tudom, a hegynek le kell omlani,
akkor jön, ha a völgy is egyenes,
Uram, évekig készítem utad,
amelyen hozzám végre eljöhess.
Mint kisded jössz, ki szív-bölcsőt keres?
Vagy úgy toppansz be, mint vőlegény?
Mécsemet minden nap megtöltöm,
Örök adventben várlak én.


R. Lukátsi Vilma: Végtelen Adventek

Majd, ha elmúlik az ünnep, a karácsony,
S elalszik a gyertya a zöld fenyőágon...
Vajon... kialszik-e a fény a szemedben?
Ádventi nép! Vársz-e, élsz-e reményedben?
A Messiás eljött, de nem úgy mint várták,
Nem fogadták be Őt, tagadták, utálták,
Hiszen királyt vártak, hatalmi jelt, pálcát,
Megakarták mérni Isten igazságát,
És nem értették Isten Golgotáját...
És nem értették meg Isten Történelmét.
És nem értették meg Irgalmát, kegyelmét.
Azt, hogy az öröktől fogva élő Ige
Alázatosan jött le szolgálni ide.
S végigjárta minden lépését az útnak...
A próféciák is mind-mind ide futnak -
- De itt van kezdete már a másik útnak.
Később megértették, s szerte a világon,
Évente új várás indul, új karácsony.
Aztán... ahogy elmúlt a várásnak vége,
Indulunk ismét a köznapok elébe...
A Messiás eljön, de nem úgy, mint várják,
De aki megérti Isten Golgotáját,
Annak ádventje nem ,,karácsonyi ádvent.''
Mert tudja, visszajő onnan, ahová ment!
És amikor zsendül a fügefa virág:
A KEGYELEM betelt, s eljő az IGAZSÁG!
Ádventi nép! Ma már az örömhír csendül,
Emeld fel szemedet: a fügefa zsendül.
Vedd füledbe szavát, igéretét zengőn;
Várd igaz ádventtel: eljön, eljön, eljön!


ezek a versek elmondják, hogy mi van bennem mikor Adventre gondolok :)

2009. december 5., szombat

Keresgélve...

keresgélve régi dolgaim között, érdekes idézetekre bukkantam, amiket megosztok veletek is kedves olvasók:)

Ha elégedett akarsz lenni...

Ne engedd meg magadnak,
hogy panaszkodj
még az időjárás miatt sem!

Ne képzeld magad
más körülmények közé,
vagy más helyre!

Ne hasonlisd össze
sorsodat másokéval!

Ne játssz el a gondolattal,
hogy mi lett volna, ha
a dolgok másként alakulnak!

Ne aggodalmaskodj
a holnap miatt-
ne feledd, a holnap
nem a miénk
hanem Istené!


" A kérés és a hálaadás úgy összetartozik,mint szánk alsó és felső ajka." C.H Spurgeon

"Azok az emberek, akik a reményből élnek, távolabbra látnak.
Azok az emberek, akik szeretetből élnek, mélyebbre látnak.
Azok az emberek, akik hitből élnek, mindent más szinben látnak." L.Zenetti

2009. december 4., péntek

Ma reggel

ezt az éneket dúdolgattam:

Itt van újra a Karácsony ünnepe,
megjött vele a gyermekek öröme,
mért ne örvendeznék én is afelett,
hogy Jézusunk e nagy napon született.

KAR:Jertek, jertek kicsinyek és vének,
csengjen, zengjen karácsonyi ének,
Dicsősség az Istennek, dicsősség az Istennek,
emberekhez békesség, jóakarat.

Üdvösségünk, boldogságunk nagy napja,
Minden ember üdvét csak Tőle kapja.
Azért jöttél mihozzánk e földre le,
Hogy minket magadhoz vigy a mennybe fel.
KAR:


ezt még nagyon kiskoromban tanultam és sokat is énekeltem:) és a szöveg is jól a fejembe vésődött, de csak most látom, hogy milyen jó szövege van, most vettem észre a mondanivalója. Különösen tetszik nekem az ének utolsó sora:)
Holnap van suli, pótoljuk a keddi napot, azt hittem elmarad de nem, igyhát megyek tanulni...
szép napot mindennkinek:)
és boldog Adventet!!!:)

2009. december 2., szerda

Itt is van

a december:) milyen hamar elérkezett. A tél első hónapja. Mindjárt karácsony.:D Decemberben különösebben gondolok a várakozásra...hogyan várták régen az Úr Jézus születését:) és most hogyan várjuk az Ő második eljövetelét...régen mindig féltem az adventtől, mert nem voltam megtérve...de amióta Ővé vagyok a félelmem eltűnt és inkább a boldog várakozás érzése van bennem és a készűlődésé, hisz nincsen itt maradandó lakásunk...szeretnék készen lenni:) Szeretném a lelkem is késziteni a várakozásra, a világi pompától megóvni, hogy nehogy üres, szines ünnepség legyen a karácsonyom, hanem megszülessen szivem jászlában a betlehemi Gyermek:) szeretném ezeket a gondolatokat szivemben forgatni, akárcsak Mária annak idején, azt amit az angyal mondott neki...jó az adventi csend...most harangszó hallatszik,úgy elképzeltem egy képet magamban...emberek templomba sietnek, gyertya van a kezükben, gyermekek kacagása...és egykis fenyő:) hát ez már több kép...várom:D
ez volt az én néhány gondolatom mára:)
újból Váradon:) újból egyetem, de már nem sokáig:D nemsokára vakációóó és Erzsébeték is jönnek:) együtt lesz a család és én olyan boldog vagyok:D
Boooooldog:)

2009. december 1., kedd

2009. november 30., hétfő

Boldog András napot!!!:)


Boldog András napot Édesapámnak! Isten éltesse!!!:) Most néztem meg, hogy a név jelentése férfi, férfias:D ez pont ráillik. Édesapám ember a talpán...és nagyon szeretem Őt és mindenért hálás vagyok Neki! Köszönöm !
még itthon, egy napig. Este megyek ifire, már alig várom. Nagyon rég nem voltam itthon ifin.
most megyek:D
Áldott napot mindenkinek!
"Egy új nap, egy új nap, mindig áldás és öröm egy új nap...":)

2009. november 28., szombat

Újra otthon, édes otthon


Hát van az a mondás, hogy mindenütt jó, de legjobb otthon:D valahogy igy vagyok én is ezzel, habár váradon is otthon érzem magam, de mégis másabb itthon lenni, azok között a falak között, amelyben felnőttem. ÉS arra is gondoltam, ha már itt a földön ilyen jó otthon lenni, mennyivel inkább jobb lesz Istennél otthon lenni, azon a csodálatos helyen , amelyet Ő készit számunkra, a mennyországban.
tehát hazajöttem:D mmert december 1 révén megadták nekünk egyetemistáknak a hétfőt és a keddet:Dilyen utazásom még nem volt, mindent el kell kezdeni egyszer:P hát úgyebár az ember legtöbbször ülve utazik, ha teheti:D én szoktam állva is ha a városban megyek villamossal, vagy busszal...de ha hosszú útra megyek akkor szeretek ülni. Sajnos mikor megláttam a buszt az állomáson, azonnal éreztem, hogy nem sok hely van:D és igy is lett, már majdnem az egész busz tele volt, már sokan felszálltak az autogaran...bezsúfolódtunk a buszba, ki hogy tudott, csomagokkal vagy csomag nélkül...egyesek sajnálattal néztek ránk állókra, mások figyelembe sem vették...elején fura volt megszokni a meleget, szagokat, de aztán meglehetett...még szerencsére voltak emberek akikbe szorult vmi jó érzés és segitettek feltenni a csomagokat , mert lent is tele volt már minden hely..szóval igy utaztunk...mellettem egy kétgyerekes anyuka két maszatos csemetéjével:D de olya n aranyosak voltak azok a gyerekek, fekete szeműek voltak, borzosak, de a legszebbek közül akiket valaha is láttam....sajnáltam h nem volt nálam vmi cukorka, igyhát rágót tudtam adni csak nekik....és úgy átadtam volna a nem létező helyem, annak az anyának, de nem volt helyem:(aztán kb 1,5 óra állás után, mikor már éreztem, hogy ereszkedik a lábam, akkor kaptunk helyet páran, mert szálltak le emberek...jó volt leülni:) aztán hazáig nem is volt már semmi gond...stoppoltam megállottak, beültem és otthon kiszálltam:D nagyon jó volt hazaérkezni, a hepehupás vén Szilágyba:D
este vacsira voltam hivatalos mamához:D el is mentem:D derelye volt:D hogy én azt mennyire szeretem, de kivált a nagymamámét:D az övé a legfinomabb számomra:)
előtte voltam imaházban...arról volt szó, hogy engedjük, hogy Isten mindig felfedje a bűnt életünkben és hogy ne keményitsük meg a szivünket...Ő legyen az első helyen, Neki mondjunk el mindent,döntéseinket vele együtt tegyük és hagyjuk rá életünket, hogy Ő vezessen...ezek a gondolatok, pont azok voltak amik engem is nagyon foglalkoznak és olyan jó volt hallgatni és kérni Istent, hogy igy legyen...
szerda este meg még váradon Izával sétáltunk vacsora után és készitettünk néhány képet, ime néhány:

2009. november 25., szerda

Boldog Katalin napot!

Boldog Katalin napot szeretnék kivánni drága Nagymamámnak és nagynénéimnek és barátnőmnek Katinak és a 2es csoportból is Katinak és régi osztálytársnőmnek Katalinnak is!:) és nem utolsó sorban, azoknak az olvasóknak, akik Katalinok:D
Kicsit utánna néztem a Katalin névnek és ime ezeket kaptam róla:) sztem nagyon érdekesek:D
Név jelentése:
Tiszta
Név eredete:
Egyiptomi-görög-német-magyar eredetű
Név elemzése:
A Katalin név olyan személyiség kialakulásához járulhat hozzá, aki rendkívül élvezi mások társaságát, és mindig új arcokat szeretne megismerni. Ennek az egyéniségnek szinte lételeme a változás, gyorsan vág az esze, kreatív és sokoldalú. Nagyon szeret utazni, és olyan munkákat végez szívesen, melyekben használhatja ezeket az adottságait. Nehézségekbe azért ütközhet, mert az állandóság és nyugalom nagyon távol áll tõle.
Becenevek:
Kata, Katácska, Kati, Katika, Katinka, Kató, Katóka, Katus, Katuska, Katalinka, Katica, Katuci
Idegen nyelvi változatai:
Katharine, Katherine, Catherine, Kathleen, Kathryn, Katrin, Katrina, Kate, Katie (angol)
Katrín (arab)
Jekatyerina (bolgár, orosz)
Kateøina (cseh)
Katharina - lásd még: Karina (dán)
Katariina, Katarina - lásd még: Karina (finn)
Catherine (francia)
Ekaterini, Katerina (görög)
Ekaterine (grúz)
Catharina, Katrijn, Katelijne (holland)
Katarina (horvát, szerb)
Caitlín (ír)
Katrín (izlandi)
Catharina (latin)
Katarzyna (lengyel)
Katharina (német)
Caterina (olasz)
Katarina (norvég, svéd)
Catarina (portugál)
Catalina (spanyol)
Katarína (szlovák)
Katerina (ukrán)


Keresztény- tipusok


Sok keresztény olyan, mint a talicska-
csak akkor halad, ha kényszerítik.
Egyesek olyanok, mint a kenu-
pacskolni kell körülöttük.
Mások olyanok, mint a papírsárkány-
ha nem tartjuk őket pórázon, elrepülnek.
Egyesek olyanok, mint a cicák-
megelégedettebbek, ha simogatják őket.
Némelyek a futball labdához hasonlítanak-
nem lehet tudni, hogy a következő pillanatban merre pattannak el.
Mások olyanok, mint a luftballon-
tele vannak levegővel, és készek arra, hogy robbanjanak.
Egyesek olyanok, mint az utánfutók-
vonszolni kell őket.
Egyesek olyanok, mint a villanykörték-
be- és kikapcsolni kell őket.
Vannak, akik mindig arra törekednek,
hogy a Szentlélek irányítsa őket.

Elgondolkoztam, hogy én melyik is vagyok. Sokszor eléggé hasonlítok mindegyikre:(..egyszer az néha ez. Az a vágyam, hogy olyan legyek mint az utolsó...MINDIG arra törekedjem, hogy Isten Lelke irányítsa életemet. :)
Ezt az érdekes leirást ma reggel kaptam Izától, ő mutatta, énekórán kapta...de mivel én nem voltam, igy ma reggel olvastam el.:) Megérte!
Ma mondták az egyetemen, hogy mi is megkaptuk a hétfőt,de majd szombaton kell bepótoljuk:( jó is nem is...szóval megyek haza...hosszúweekend lesz:)..azt még nem tudom, hogy csütörtök este megyek haza, vagy csak péntek reggel...addig még alszom rá és majd elvállik.
Most megyek, pihenek kicsit...aztán megint egyetem.
Kinnt szép az idő:D
Kellemes délutánt mindenkinek!!!:):):):):):):):)

2009. november 23., hétfő

Újra Várad:)

Újra itt vagyok Váradon. Tegnap este érkeztem vissza, nagyon jól utaztunk. Ma reggeltől már suli, kissé fáradt voltam ma, de kialudtam magam:) Hogy milyen volt otthon? Nem kapom a szavakat, arra, hogy leirjam.:) Jó volt otthon lenni. Meglepetést szereztem mamának, amikor este betoppantam és felköszöntöttem őt. Olya jó volt látni, hogy mennyire örül nekem.:D aztán voltak épitő beszélgetések:D találkozások ismerősökkel, barátnőkkel. Egyik jó barátnőm férjhez megy jövőre:D olyan jó volt hallani, és látni és mennyire boldog. Mennyire jó látni olyan hivő fiatalokat akik Istennel élnek és vele tesznek meg minden lépést. Szóval nagyon boldog vagyok!!! Érdemes várni!
A gyülekeztetben nagyon jó volt. Meglepően sokan voltunk:D annyira jó volt látni az ismerős arcokat...itt mindenkit ismerek...ez az érzés olyan jóóó...szeretem ismerni az embereket...és a gyerekek:D velük egyszerűen nem tudok betelni, annyira aranyosak, csodálatosak, a kis gyermek szemek, a csillogó gyermekszemek:D jó velük lenni:D készülünk karácsonyra, és annyira lelkesek, törekvők, annyira szivből énekeltek:) Várom a karácsonyt!
aztán délután hálaadó ünnepélyt tartottunk, nagyon áldásos volt. Borzási Pál szolgált, Mózes hálaadó éneke volt az alapige. Úgy elgondolkoztam, hogy mennyi mindenért is hálás lehetek én: az egészségért, a mindennapi gondviselésért, hogy ismerem Isten, gyermeke lehetek, családomért, az emberekért, akiket ismerek vagy akiket megfogok ismerni:D, hogy nincs háború, az Igéért, hogy tanulhatok, hogy szolgálhatok, hogy élek, a próbákért, hogy Isten szól hozzám és ennek a sornak nehezen lenne vége, ha mindent leirnák, egyszóval:)...MINDENÉRT!!!MINDENÉRT HÁLA:)
Gyerekbemutatás is volt:) egy aranyos kisfiú van a gyülekeztünkben, fiatal szülők negyedik gyereke:D Áldja meg az Úr kicsike életét! Remélem megkapom a képeket is hamarosan, én nem készitettem:)
röviden ennyi:) a hétvégére:)
ma voltam csopin is, olyan jó at igét együtt tanulmányozni, együtt imádkozni egymásért...hol ketten vagy hárman az én nevembe találkoznak...az az ének jutott most eszembe:D
hála hála hála
Csendes jó éjszakát mindenkinek!

2009. november 19., csütörtök

Megérkeztem

Minden jól sikerült! Itthon vagyok és nagyon jó itthon lenni a szerető család melegében.
Azt hiszem, hogy nagyon jól fogok ma este aludni.:D
Otthon, édes otthon.:D
Végezetül egy kedvenc idézet az otthonról:
“Igen, valahogy így van: otthon az, ahova hazatérsz. Ahol valaki vár este. Ahol ismered a fal kopásait, a szőnyeg foltjait, a bútorok apró nyikorgásait. Ahol úgy fekszel le az ágyba, hogy nem csak alszol, hanem pihensz. Nem csak pihensz, hanem kipihened magad. Kipihened az életet, az embereket, mindent. Ahol otthon vagy, az az otthon.
Nem kell hozzá sok. Elég egy szoba. Ha tízen vagytok benne, az se baj. Ha mind a tízen egyek vagytok ebben, hogy haza tértek, amikor este hazatértek. Nem kell hozzá sok, csak egy szoba és egy érzés. Egy egészen egyszerű állati érzés: hogy ma itt élek. Van egy ágy, amiben alszom, egy szék, amire leülök, egy kályha, ami meleget ad. És hogy ebben a körülöttem lévő széles, nagy és furcsa világban ez a kis hely nem idegen és ma az enyém. Jól érzem magamat benne, ha kinézek az ablakon és kint esik az eső, vagy süvölt a szél. És hogy ha ide este bejövök, meglelem azokat, akik még hozzám tartoznak.
Ez az otthon.
Minden embernek módja van hozzá. Egy szűk padlásszoba is lehet otthon. Egy pince is. Még egy gallyakból összetákolt sátor is otthon lehet. Ha az ember önmagából is hozzáad valamit.
Elég egy szál virág, amit az útszélen találtál. Egy fénykép, amit éveken keresztül hordoztál a zsebedben. Egy könyv az asztalon. Egy ébresztőóra. Mit tudom én: ezer apró kacat ragad az emberhez útközben.
A fontos az, hogy érezd: jobbra és balra Tőled áll a világ, a maga szépségeivel, és a maga csúnyaságaival. Süt a nap, esik az eső, szelek járnak és felhők futnak a széllel. Vannak virágok és fák és patakok és emberek. Valahol mindezek mögött van az Isten és Ő igazítja a virágokat, a fákat, a patakokat és az emberek közül azokat, akik neki engedelmeskednek. És mindezeknek a közepén itt ülsz Te, egy széken, egy asztal előtt. És ez a szék és ez az asztal ma a Tied. Ma. Ez a fontos. És körülötted szép rendben a többi: a virágok, a fák, a felhők, Isten bölcsessége és az emberek kedves balgaságai, ma mind a Tieid. És jól van ez így. Mert hiszen az ember úgyis elég keveset él. És még az is jó, hogy keveset él.
Ha mindezt érezni tudod: nem vagy otthontalan a világon.”
(Wass Albert: Otthon)

Boldog Erzsébet napot!:D

Boldog Erzsébet napot kivánok az én KEDVES Erzsébeteimnek, elsősorban, de minden kedves Erzsébet nevű olvasómnak is! Azért írtam többes számban, hogy az én kedves Erzsébeteimnek, mert nálunk a családban sok Erzsébet van. Vegyük csak szépen sorjában. Nagymamám Szilágyi Erzsébet volt(1), aztán édesanyám Rácz Erzsébet volt(2) és tesvérem Bálint Erzsébet volt.(3):D azért irtam voltot, mert a családnevek közben megváltoztak, és ki is lehet találni, hogy milyen családnevekre, de az Erzsébet az nem változott.:D Sok szép emlékem van, amelyek az Erzsébet naphoz kapcsolódnak, néhányat fogok röviden elmesélni. Először is van az a monda, hogyha Erzsébet napján havazik, akkor az azt jelenti, hogy Erzsébet megrázta a pendelyét.:D hát mondanom sem kell, hogy gyermekként mennyire vártam ezt a napot, és mégjobban azt,hogy rázza meg a pendelyét...:D emlékszem olyan november 19ére, amikor akkor este elkezdett hullani a hó és mi már késő este szánkáztunk az udvaron:D az volt aztán az igazi mulatság...de jó is volt...kiszaladni a fehér, puha, friss hóba, nyomokat hagyni, hógolyózni...persze a nagyobbak nem örültek annyira a hónak, mint én.
Aztán a második legjobb élményem, vagy az első:D az volt, hogy Erzsébetnapkor én is Erzsébet voltam.:D ez persze azért volt igy, mert a család Erzsébet nevű nőtagjainak kedveskedtek valami kis aprósággal, legyen az csoki, vagy akármi( nem voltak nagy ünnepélyek vagy ilyesmi), és nagybátyám azt mondta, hamár mindenki kap valamit akkor én is kapok. Tehát az Erzsébet nap nekem is mindig hozott valamit, úgyanazt mind a többieknek:D aztán én már előtte Hedvignapra is megkaptam a részem,( már amikor eszébe juott nagybátyámnak, mert az én nevem, azért nem örvendett olyan ismertségnek, mint az Erzsébet) és Erzsébetnapkor is. Néha úgy mondták, hogy azért mert a Hedvignap is most van:P óóó ha ezekre a napokra visszagondolok, mindig csak mosolyogni tudok:D szépek voltak ezek a téli napok, otthon a családdal. Olyan hálás vagyok Istennek, hogy még él nagymamám:) ma ha minden sikerül, hazamegyek és meglepem és élőben köszöntöm fel, hogy fog örülni.:D remélem sikerül ma hazaérni...
ez november...sok szép névnap van benne...ott van még 25én a Katalin,családunkban az is van, és 30án az András, édesapám nevenapja.Szép régi magyar nevek, szép jelentéssel:) én innen is jócskán kilógok:P mindig is mondták egyesek.... Kis családunk nevenapjai egy hónapba tömörültek össze majdnem, az én nevem kivételével:D de sebaj :P jujj de elkapott a láz, hogy mihamarabb érjek haza, tehát búcsúzom is mára, vagy estéig és otthonról jelentkezem.
Odakinnt remek idő van, süt a nap!:) Napsugaras szép napot mindenkinek!:)
készülök hazaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa :D

2009. november 18., szerda

Aktuális

" A szeretet türelmes, jóságos; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. Nem viselkedik bántóan, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a rosszat. Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal. Mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr. A szeretet soha el nem múlik."
1Korinthus 13:4-8

" Most azért megmarad a hit, a remény, a szeretet, e három; ezek közül pedig legnagyobb a szeretet.
1Korinthus 13:13

Ezeket az igéket olvastam ma reggel és akárhányszor olvasom, mindig van mondanivalója számomra. Csodálatos ez a szeretet!!!
Ma nem mentem suliba, betegeskedem...pedig nem szoktam...de azt mondták az egyetemen, hogyha betegek vagyunk akkor üljünk otthon, hogy ne adjuk tovább másoknak. Van benne valami. Most szedem a gyógyszert és a vitamint, gyümölcsöt, sok teát és sokat pihenek. Hétvégén megyek haza, úgyhogy még dokihoz is elmegyek, hogy kivizsgáljon.
Alig várom már, hogy otthon legyek:D és plussz hogy hálaadó nap lesz...az mindig magával ragadott..hogy mennyire hálás lehetek én Istennek azért a sok jóért amit ad:) Már csak két nap és megyek...
szép napot mindenkinek!
:)

2009. november 17., kedd

Ami kimaradt:D

Ami kimaradt a bejegyzésekből...
a tegnap este elmentem 2es csopira. Már eléggé régen voltam utoljára, és most is nehezen vettem rá magam, hogy elmenjek, mert fáradt voltam meg kint esett az eső, nagyon kevés kedvem volt ahhoz, hogy kimozduljak. De végülis elmentem, mert az órámat áttették, szóval megint járhatok csopira. Elmentem és nagyon jó volt. A Rómabeliekhez irt levéllel foglalkozunk...nagyon érdekes és annyi mindent tanulok nap mint nap. Megszégyenitett az, hogy Ábrahámnak milyen nagy volt a hite, még a legnehezebb helyzetekben is...csodálatos..és az enyém?..nagyon kicsike és a kegyelmet fel sem tudom fogni...mindig rácsodálkozom Istenre!
"Kegyelemből léphetünk be szent jelenlétedbe, nem saját érdemeinkből..."

Ez az egyetem...:)

Ma reggel megint nagyon nehezemre ment a felkelés, vagyis az megvolt:P de már az ágyból kimászás, az sehogy sem akart meglenni.:D Az a legjobb metódus erre, hogy miest felébredek ki kell ugorjak az ágyból. Hát ma reggeltől estig egyetem volt, és történetesen minden tanár késett ma. Már reggel úgy indult a napom...egy óra megtartva, másik félig vagy egyáltalán nem. Ez oda vezetett, hogy a sok szünetbe belefáradttam. Már utolsó órán aludni lett volna kedvem, de nem lehetett. Aztán mire hazaértem, éreztem hogy nem birom tovább...kerülget a megfázás...annyi beteg van az egyetemen is. Úgyhogy énekórára nem is mentem...hanem ágyban voltam, most is ott vagyok...és érzem, hogy hat a gyógyszer és a forró tea. Holnap is egész nap egyetem lesz...a kedd és a szerda a legfárasztóbb napom, de általában észre sem veszem...de most nem tudom miért van ez a nagy fáradékonyság és fejfájás.
Vasárnap Hálaadónap otthon, Szilágyballán. Nagyon vágyok haza. Váradon meg énekleni fog az ifikórus, amelyben én is benne vagyok...szóval nem tudom mit csináljak..egyik helyre húz a szivem, másikra pedig a szolgálat! Nem tudom mitévő legyek...még keresem a választ...
Jövőhéten mindenféle tesztek. Nem tudom, hogy lesz időm mindenre felkészülni, de emiatt most nem aggodalmaskodom.
Ma jó volt kicsit beszélgetni egyik osztálytársnőmmel, aki ortodox vallású, és beszélgettünk a gyülekezetünkről..és jó volt hallani, hogy azt mondta nekem, hogy ti olyan összetartók vagytok! Szeretném, ha még többet tudnánk ilyen témákról beszélni, de eléggé lassan haladunk előre, de hiszem hogy Isten majd megadja a megfelelő szavakat a számba és akkor a nyelv már nem lesz akadály a bizonyságtevésben.
Kicsit honvágyam van! na jó nem is kicsit hanem nagyon:D...ez a harmadik hét, hogy nem voltam otthon..telik az idő...
megyek, olvasgatok holnapra:)
szép estét mindenkinek!!!

2009. november 16., hétfő

Hogyan kezdődött el a hetem:D

Nagyon álmosan keltem fel ma reggel. Azt hiszem nem az a típus vagyok aki a tyúkokkal fekszik és a tyúkokkal kel fel:D magyarán: este mindig későn fekszem le, reggel pedig nem tudok felkelni:P Képes vagyok este bármilyen későig fennt lenni, de aztán reggel...ajaj bárcsak ne kellene felkelni, csak délben:D de ilyen nincs...csak vakációban. Na szóval ezen sürgősen kéne változtassak, mert nem nagyon jól van ez igy...mert nem mindig vagyok fitt és éber akkor igy a reggeli órákon.Végülis reggel erőt vettem magamon, és felkeltem...és ahogy olvastam az Igét, erőre kaptam és még a kedvem is megjött ehhez a hétfői naphoz, amelyen a mondás szerint még a fű se nő:)
"Uram, atyánk vagy te mégis! Mi vagyunk az agyag, te a mi formálónk, kezed alkotása vagyunk mindannyian."
Hát nem csodálatos, hogy Ő az én Atyám, aki formál, nevel és alakit engem napról napra, hónapról nónapra és évről évre. Szeretnék úgy alakulni, ahogyan Ő kívánja. És megfogott egy gondolat a hozzáfűzött magyarázatból, mégpedig ez: " Vannak olyan dolgok az életedben, amiket most nem értesz. Amikor végre odakerülsz, ahova Isten szánt, akor jössz rá, hogy Ő formált olyan edénnyé, amelyet használni tud, meg tud áldani, és használni tudd arra, hogy másokat megáldjon általa. Engedd hát, hogy Isten formáljon!"
Elgondolkodtam, hogy milyen kevésszer hagytam azt, hogy Isten vezessen és Ő formálja az életemet. Ó hányszor kotynyeleskedtem, amikor Ő alakitott...jajj ne így...miért pont így...mit akarsz evvel Uram...és Ő nagyon türelmes volt hozzám, mindig megmutatta, hogy mit miért tett velem. Nem mindig értem azonnal, hogy mit és miért tesz Isten, de tudom, hogy úgy van a legjobban ahogy Ő teszi és később mindig megmutatja, hogy látod gyermekem ez azért volt mert...
Engednem kell Neki, hogy formáljon:)
Aztán voltam egyetemen és meg kell emlitenem, hogy éber voltam:) és az óra is elég érdekes volt,nagyábból mindent megértettem:D úúgy örülök neki:)
Aztán hazajöttem és beszélgetünk Izával, visszajött már az este...olyan jó, hogy nem vagyok többé egyedül:D habár idáig sem voltam:) hisz sosem vagyok én egyedül:)
na mentem is:D kell olvasgassak anatómiát:D és van egy kis házimunkám:P
Isten szeret!:) :D
végezetül egy kép a gaither koncertről, ma kaptam meg:)

2009. november 15., vasárnap

Alázat és reménység

Ma reggel az imabuzdításban az alázatról volt szó, és talán most vettem észre a legjobban, hogy a világban mennyire nem látszik az alázat és persze bennem sem.:( Az emberek igyekeznek a saját céljaik elérésére és többnyire nem avval érik el, hogy álazatosak maradnak. Én is rájöttem, hogy nem vagyok alázatos...még engedelmes sem Istennek és embereknek. Mennyi tanulnivalóm van még ezen a téren. Szeretném tanulni az alázatosságot, és Istenre hagyni teljes életem, Benne bízni és nem emberekben reménykedni, hanem egyedül Őbenne. Bemásolok ide néhány gondolatot, amiken érdemes elgondolkodni: "Nem divat már alázatosnak lenni, hiszen ezzel „nem érünk el semmit". Az elsőség mostanában nem az alázatosoké, hanem a törtetőké, a kíméletlen erőszakosoké. A szerények ebben a világban nem érvényesülnek, nem kerülnek első helyre, félreállítja, eltiporja őket a gátlástalanok hada. Mi több, az alázat szó mintha kezdene mást jelenteni, mint eddig. Sokszor méltatlan engedékenységet, szolgai érzületet, gyengeséget, rossz értelemben vett függőséget értenek alatta...Az alázat valódi jelentése pozitív: erény, amely a szeretettel áll szoros rokonságban. Az alázat valójában a szeretetnek az a foka, amely eljut az önzetlenségig."
Aztán bibliaórán pedig arról volt szó, hogy sohase veszitsük el a reményt akármilyen kilátástalannak tűnik is a helyzetünk!!!(József története) Mindig Istenben bízz. MEGÉRI!:)

2009. november 14., szombat

BoLdOg:)

Boldog vagyok,nagyon boldog, mert kész lett a gépem.:D A sajátom. Jó, hogy megvan a kis gépem, már annyira vágytam rá. Laptopra még kell gyűjtsek...de most megkaptam a Tibi régi gépjét...ééés működik, hála az ügyes fiúknak,akik beüzemeltették. Köszönöm...
Iza hazament hétvégére, üres a lakás...hiányzik! Holnap estére már visszavárom:)
Most megyek tanulni valóm még mindig van:)
további szép estét mindenkinek.

2009. november 13., péntek

Ezt kaptam ma este anyukámtól SMSben és messengeren:
Sűrgős imát kérnek!Afganisztánban ki akarnak végezni 22 családot( keresztényeket). Add tovább, imádkozz.( A kirgiz testvérek küldték).
És vasárnap pont ez volt megemlitve a Golgiba...hogy Afganisztán is benne van a 10es listában, a keresztényeket üldözik ott...
Imádkozzunk értünk!
"Senkinek semmiféle megütközést nem okozunk, hogy ne szidalmazzák szolgálatunkat,hanem úgy ajánljuk magunkat mindenben, mint Isten szolgái: sok tűrésben, nyomorúságban, szükségben, szorongattatásban, verésekben, bebörtönzésben, fáradozásban, virrasztásban, böjtölésben, tisztaságban, ismeretben, türelemben, jóságban, Szentlélekben, képmutatás nélküli szeretetben, az igazság Igéjével, Isten erejével, az igazság jobb és bal felől való fegyvereivel, dicsőségben és gyalázatban, rossz hírben és jó hírben, mint ámítók és igazak, mint ismeretlenek és jól ismertek, mint halálra váltak, és íme, élők, mint megfenyítettek és meg nem öltek, mint szomorkodók de mindig örvendezők,mint szegények, de sokakat gazdagítók, mint akiknek nincsen semmijük, és akiké mégis minden."
2Korinthus 6:3-10
Ma reggel ezt olvastam...vajha itt állanék már én is és elmondhatnám Pállal együtt!
Törekszem...

2009. november 12., csütörtök

Még nincsen teljesen kész de alakul a blogom:) próbálkozok új ruhába varázsolni:D
köszönöm Andi a segitséged,az ötleteket...már régóta terveztem, hogy megváltoztatom a blogom kicsit:)
ma a nap eltelt, voltam kinnt a városban vásárolni, de végülis nem vettem semmit.
estére meg belázasodtam, remélem nem lesz semmiféle komoly megfázás...
megyek lassan, a pihenés jót tesz:)
jó éjt mindenkinek!

2009. november 11., szerda

Egyedül

vagyok most itthon. Iza elment dolgozni, nekem meg nincs órám.:D Az egész hétvégém szabad lesz, mert az egyetemen a Gólyabálra készülnek, ami holnap lesz...és én arra nem megyek. Szóval jó kis hétvégém lesz, de azért tanulnivaló is van. Kedden lesz tesztem anatómiából, arra szeretnék jól felkészülni.
Most itt ülök a szobában és karácsonyi énekeket keresgélek a youtubon...több kevesebb sikerrel:) de lehet egy pár ritka szépet kapni. A héten úgy elkezdtem a karácsonyra gondolni, igaz még van hat hét...de úgy repül az idő hogy mindjárt itt is lesz:) Várom azt, hogy együtt lehessen az egész család, hogy menjünk kántálni...most még azért is várom, mert Barnabás unokatestvérem Ballán fogja tölteni a karácsonyt. Már nyolc éve nem láttuk...és már nagyon várom a viszontlátást. Annyira jó hogy együtt lehetünk:)
Még a honvágy is kerülget igy, amikor hazagondolok...azonnal hiányozni kezdenek az otthoniak...most még nagymamám betegeskedik is, kicsit aggódom érte, de tudom hogy Isten vele van:)csak most szeretnék mellette lenni, segiteni neki amiben csak tudok,de édesanyám ott van és ez a tudat megnyugtat.
Nekem is nehezen ment a ma reggeli felkelés, álmos is voltam, fáradt is...de kértem az erőt és meglett:D Azt tapasztalom mindennapjaimban, hogy Istennel olyan jó járni:D Ő mindig velem van, oltalmában vagyok, vigyáz rám és fogja a kezem, gondomat viseli.
Mostanában azt szoktam gyakorolni, hogy gondolkozok azon, amit reggel olvasok a Bibliából vagy áhitatos könyből...és ezen elmélkedem. Nekem ez azért kell, mert sokszor jártam úgy, hogy reggel álmosan elolvastam az aznapra kijelölt igét vagy csak a magyarázatot, imádkoztam és letudva éreztem az egészet. És sajnos később már arra sem emlékszem ,amit reggel olvastam. Ezért most egy egy igeszakaszt szoktam olvasni és valamilyen magyarázatot és ezeket napközben előveszem, és újból elolvasom, újból emlékeztetem magam arra, hogy erre a napra mi Isten mondanivalója a számomra.És müködik!
Ime néhány gondolat, amiket mára kiemelnék:
" Egyébként pedig, testvéreim, ami igaz, ami tisztességes, ami igazságos, ami tiszta, ami szeretetreméltó, ami jóhírű, ha valami nemes és dicséretes, azt vegyétek figyelembe!" Filippi 4:8
"Az emberi lélek nem a tettek nagyságával mérhető le, hanem a szív nagyságával."
"Ez az a nap, amelyet az Úr rendelt, vigadozzunk és örüljünk ezen!" Zsoltárok 118:24
"...az ismeret felfuvalkodottá tesz, a szeretet pedig épít. Ha valaki azt gondolja, hogy ismer valamit, az mégsemmit sem ismert meg úgy, ahogyan ismerni kell. De ha valaki szereti az Istent, azt már ismeri az Isten." 1Korinthus 8:1b-3
Most pedig megyek, van egy kis házimunkám:D áldott napot mindenkinek és sok sok örömet!

2009. november 10., kedd

Ezek az esős, szomorkás napok

Mikor eljön az ősz nekem mindig nehéz, hogy megőrizzem a boldogságom és hogy ne a közérzetem befolyásolja azt, hogy most jó kedvem vagy esetleg rossz kedvem legyen. Ma is mikor itt esik,még jó, hogy nagy hideg nincs...néha azon veszem észre, hogy nincs kedvem semmihez, annyira szürke minden odakinnt...meg nem csak az idő, hanem az érzelmeim is ilyenkor mintha erősebben befolyásolnák életemet.Októberben olvastam egy ilyen részt a Ma igében, és ma újból megkerestem és elolvastam, hogy mit is tegyek, hogy ne az érzelmeim irányitsanak engem, hanem Isten. Ide is leirom, mert szerintem nagyon jó kis cikk:D
Az érzelmek félrevezethetők lehetnek
"Minden féltve őrzött dolognál jobban óvd szivedet, mert onnan indul ki az élet" Példabeszédek 4:23
Egy keresztyén iró ezt írja:" Évekig az érzelmeim irányiották az életemet. Olyan volt, mintha a hullámvasúton utaztam volna, egyik nap nevettem és jól éreztem magam, a következőn meg sírtam és sajnáltam magam. Gyötörtek és irányitottak engem. Érzelmi érettségre volt szükségem, de ISTEN segítsége kellett ahhoz, hogy elérjem. Nagyon könnyű volt beleesni abba a csapdába, hogy hiszünk a változékony érzéseinknek, mint annak, amit Isten mond az Ő Igéjében. És állandóan akarati döntést kell hoznunk arra nézve, hogy a dolgokat inkább Isten szerinti módon tegyük, ne pedig a magunk módján. De ha igy teszel,felfedezed, hogy ez élet sokkal élvezetesebb, ha Isten terve szerint élsz.
Mint ahogy nem engedsz be mindenkit,aki az ajtódon kopogtat,és nem hagyod, hogy otthon érezze magát, úgy azt se engedd, hogy bármilyen felbukkanó érzelem meghatározhassa a napod irányát vagy megválaszthassa a reakcióidat. A Biblia azt mondja"Vigyázz arra mit gondolsz, mert a gondolataid irányitják az életedet!", "Foglyul ejtünk minden gondolatot a Krisztus iránti engedelmességre", ha nem áll összhangban Isten Igéjével, akkor ne gondolja rá! Pál azt mondja "hitben járunk, nem látásban", mert (és ez most lehet meg fog lepni) nem mindig fogo érezni Isten jelenlétét. A keresztrefeszités után két tanitvány gyalogolt az emmausi úton, amikor Jézus megjelent és csatlakozott hozzájuk. De ők nem ismerték fel, hogy ki volt Ő. Nem ismerték fel azt a vezetőt, akit három éven át követtek, mert "más alakban jelent meg"( Márk 16:22). Isten a hit Istene, és Ő olyan módon munkálkodik, amit a hit, és nem az érzelmek ismernek fel.

Van még mit tanulnom, hogy hogyabn is adjak át életemben Istennek minden egyes területet, nem csak a nagyokat, hanem az aprókat is, hogy Ő irányitsa egész életem:)

2009. november 9., hétfő


Ó már megint milyen régóta nem írtam. Mindig elhatározom, hogy mostantól másképp lesz, hogy rendszeresen írok, de nem sikerül mindig úgy ahogy én eltervezem. Lehet, hogy ez a lustaságom miatt van igy:D néha erőt kell vegyen az ember magán...és olyan jó, hogy van akinek hiányzom:D drága Noémi:) jó volt olvasni ma mikor felnéztem a blogra, hogy "Régen nem írtál" és hát most akkor írok, mert hála Istennek van miről:D
akkor úgy kezdeném, hogy haladok visszafelé az időben és megpróbálok visszaemlékezni, hogy mi történt velem mostanában...
tehát a tegnap este érkeztem haza Pestről:) gondolom sejtik egyesek, hogy hol voltam Pesten. Igen testvéreméknél voltam,ott töltöttem a hétvégét:D hogy milyen volt? lássunk csak néhány jelzőt: csodás, szép,felethetetlen, tele szeretettel, örömmel, kibeszélős, meghallgatós, tanácsadós, családias, barátságos, áldásos...és még sorolhatnám. Képek nem készültek,de annál többet őrzök magamban:D tároltam magamnak nehezebb időkre. Szóval csütörtökön érkeztem és vasárnapig maradtam...kis hosszú hétvége, ami elröpült...az idő alkalmatlan volt(apukám szokta mondani h nincs rossz idő fiam:d csak alkalmatlan idő) sétáláshoz, vagy a szabadban töltendő foglalkozásokra, igyhát többek között otthon voltunk, beszélgettünk, filmeztünk, főztünk:D és nekem nagyon tetszett..már rég nem éreztem ilyen jól magam, vagyis általában jól vagyok, de ez nagyon jó volt. Aztán szombaton elmentünk moziba és megnéztük a Karácsonyi Éneket, egy új 3D animációs filmet, amit gyerekeknek nem ajánlok, vagyis kicsi gyerekeknek..mert egy egy helyen lehet hogy rémisztő. Charles Dickens regényének alapján készült és mondanivalója van..és peeersze h karácsony közeleg az én szivemet átjárta a hála, hogy érthetem és érezhetem a karácsony lényegét, azt hogy az Úr Jézus földre jött megszületett mint kisgyermek:)és hogy ezzel mutatta meg Isten irántunk való szeretetét:) mennyi jó!
Aztán vasárnap reggel voltunk a Golgiba és nagyon megérintett pár gondolat: többek között az is, hogy a világon több mint 2oomillió ember ugy ébred, hogy üldözikőket a hitükért...és kivetitettek 10 országot ahol a legerősebb ez az üldözés. Ha jól emlékszem akkor Észak Korea az első, de ott van még Afganisztán, Irak, Maldiv szigetek, Irán...és a többire sajnos nem emlékszem...és bennem is vágy gyúlt, h imádkozzam ezekért az országokért, az igehirdetőkért...hogy a világosság terjedjen azokon a sötét helyeken, hogy megtérjenek az emberek.És itt vagyok én...hitemért nem üldöznek, sőt még csufolni sem csufolnak a hitemért, és mégis gyáva vagyok és nyiltan olyan sokszor nem merem megvallani Istent...és ez nagyon fájt nekem akkor reggel..mikor ráébredtem, hogy mások akár életük árán is készek Istent megvallani...szóval növekednem kell a közbenjáró imában, hogy másokért imádkozzam:) Az is megjegyeztem, hogy ugy tudunk védekezni legerősebben a sátán ellen, ha mi is támadunk...de ha ehhez nincs erőnk..akkor az is elég ha megállunk egyhelyben...de soha nem szabad visszafelé menni és meghátrálni...SOHA!
És vasárnap együtt voltunk ebédelni kinaiban, amit én annyira szeretek:D és a sült banán az valami hmmm....kitűnő volt!Hála a sok finomságért!
és este utaztam hazafele, vagyis váradig(második otthon) egyedül de mégsem:D nem féltem! Az én Erzsébetem féltett kicsit este utnak engedni:D de megértem én is féltettem volna őt az én helyemben. Az egész út nagyon jól alakult...olyan meleg volt h nyitott ajtóknál utaztunk egy lánnyal aki Ausztráliából volt itt. Budapestről utazott Brassóba. Csodáltam őt, hisz ausztráliából eljött, hogy felfedezze Kelet Európát...elbeszélgettem vele, már amennyire az én angoltudásom megengedte...de kézzel lábbal mondtam...és megdicsért a végén, h milyen jó megpróbáltam mindent...szereti az olyan embereket akik legalább megpróbálják...hát én tényleg megpróbáltam, de el is határoztam h meg kell tanulni angolul:D mert sajnos németül nem tudott a lányka...cimet cseréltünk és megigértük h majd fogunk egymásnak irni:D és majd elválik h az angolom hova fejlődött találkozásunk után. NA kiváncsi vagyok:D
huhhh aztán voltam otthon múlt hétvégén:D ját nagyon jó volt:D rájöttem h napról napra jobban tudok szeretni mindenkit:D pláne akiket nagyon de nagyon szeretek:D szüleimet...olyan aranyosak..mikor hazamegyek minden jóval elhalmoznak, nem is tudom sokszor h mit is csináljak...anyukámmal közösen diós kiflit sütöttünk, a kedvenceim közé tartozik:D jó volt vele együtt mukodni: aztán csodálatos a net, a skype h tudunk beszélni a rokonokkal, nagyon messze levő távolságon is...canada...és beszéltem az uncsimmal, akit 8 éve nem láttam és nem is hallottam:) és olyan jó volt elbeszélgetni vele:D csodálatos h a régi kapcsolatok ujraéledhetnek:D Hála Istenemnek!
na lassan befejezem...igy is hosszúra sikeredett:) áldott napot mindenkinek!

2009. október 17., szombat

Hedvig nap:)


Jó reggelt mindenkinek! Ma reggel, mikor felébredttem olyan jól esett, hogy mikor felléptem a messengerre, akkor anyukám várt, hogy boldog névnapot kivánjon. Annyira örültem neki,hogy nem is tudom elmondani, hogy mennyire. Kicsi koromban mindig izgatottam vártam az október 17ét, mert tudtam,hogy az az én NAPOM. Talán azért vártam annyira izgatottan, hogy kapjak vmit:D hisz gyerek voltam...de azért vártam még nagyon, mert Hedvig nap csak október 17én van,mert úgyebár vannak nevek a naptárban, amelyek többször is előfordulnak egy évben, és mindig szerettem volna ha az én nevem is legalább 2szer előfordul:D most már nem tulajdonitok nagy jelentőséget a névnapoknak és születésnapoknak, de persze jól esik ha az ismerőseim felköszöntenek. Azt még elmondom, hogy szeretem a nevem, egyeseknek talán fura vagy túl fiúsnak hangzik, voltak már páran akik a Bálint Hedvig alatt egy fiút gondoltak:D de ez annál mókásabb volt, mikor engem láttak meg:D Ma hogy az én nevemnapja van, elszeretnék mondani valamit, amit eddig még soha nem köszöntem meg: Édesanyám köszönöm a nevemet! Szerintem nagyon hozzám illik, az a jelentése, hogy: HARC. Hát ez jellemző rám. Most olvasgattam a neten, hogy kérdezgetik,hogy a Hedvig az női vagy férfinév?:D hátpersze hogy női. Kicsit rosszul esett mikor olvastam, hogy valaki szerint a túl rideg név és nem adná a lányának,másmeg azt bizonygtja, hogy férfi név, igaz van olyan is akinek tetszik,inkább a Hédi a magyarositott formája.Várom az olvasói vélemenyéket, ki mit gondol:D csak bátran
na lassan mennem kell... Mindenkinek szép napot!
de még azt meg kell emlitenem, hogyvégre van fűtés:D annyira boldog vagyok:D

2009. október 16., péntek

Újra jelentkezem:D


már régen volt, amikor bejegyzést írtam, nagyon régen. közben sok minden történt, pörögtek a napok. Megígértem,hogy fogok részletes beszámolót írni a keresztségről, az is remélem hamarosan meglesz, amikor megkapom a várva várt képeket:)de annyit már most is mondhatok, hogy számomra nagyon áldásos volt, és újraátéltem azt, amiket évekkel ezelőtt, azt a csodát, hogy a régi embert levetve, eltemetve, felvehetjük az újat, a fehér ruhát és megvalljuk mindenki előtt, a falubeliek előtt vagy akár az ismeretlenek előtt:) csodálatos volt, egész végig reszkettem és sirtam a meghatódottságtól...és rákellett jönnöm, hogy elindultam, de nem ott vagyok ahol lennem kellene..és ezt jóvolt felismerni és megvallani:) Veress Efraim lelkipásztor volt ott vendégként, délelőtt és délután is ő szólta az igét...és délután a vége felé volt egy felszólitása..hogy aki már elindult ezen az úton,de útközben letért, vagy ellankadt..az most megint jöhet az Úrhoz..és ha megbántuk azt, hogy sokszor vettük hiába fel az Úr nevét, ha emlegettük beszédünkben, de közben nem is volt ott,akkor ezt is lehet kérni...és bennem olyan harc volt,de éreztem hogy Isten szólt hozzám, már a perecseni konfin is éreztem...és felálltam és imádkoztam és megszabadultam:) és hiszem, hogy Isten megbocsátott nekem:) nekem ez a keresztség nagyon emlékezetes marad és Istent nagyon közel éreztem magamhoz.Csodálatos volt, és az volt a legjobb, amikor anyukám azt mondta, hogy látom rajtad a változást és megölelt:) annyira jól esett és tényleg szeretnék más lenni mint a világ,néha nagyon nehéz..sok mindenben növekedésre van szükségem:az ige olvasásban, szolgálatokban, bizonyságtevésben.
Aztán megkezdődött az egyetem szeptember 28án, de én még otthon voltam egy hetet a családdal. Voltam szüreten, majd közlök képeket is,csak sajnos azok otthon vannalk a gépen. Nagyon jó volt együtt lenni a tágabb családdal,beszélgetni, együtt dolgozni, annyira megszrettem már a végén a közös együttlétet, hogy nagyon nehezen tudtam eljönni otthonról, az állomás felé is csak sirdogáltam, aztán mikor már apukámat sem láttam, ő kisért ki, és Balla is egyre távolabb került, akkor már bőgtem,de nem szégyellem. Néha úgy meghatódik az ember, pláne én aki tele vagyok érzelmekkel:)
Na de aztán visszazökkentem az egyetemista életbe. óóh nehezen ment az elején, a korán kelés meg fárasztott a város, a tömeg, a román minden:) de aztán minden megszokott le, és Isten is velem volt, rájöttem hogy nem felejtettem sokat a románból, de azért még sokat kell tanuljak. Aztán még volt költözés is, elköltöztem a tavalyi helyről és volt mit pakolgatni,márcsak dekorálni kell:D tehát szivesen várok minden új ötletet:D és majd a végén megmutatom a szobám, ha kész lesz:) Nagyon szeretel itt lakni,csendes környék,szép és új:) van egy nagyon jó szobatársam,Iza, aki a barátnőm is, kell ennél több?szóval igy telik mostanában...
aztán múlthétvégén meglátogattuk Angyalkát Debrecenben, már olyan régen nem láttam, olyan jó volt látni a vidámságát:)igen nagyon örültem, hogy nálad lehettem, köszönöm a vendéglátást, a meghivást, a szereteted, a barátságod:)jó volt korán felkelni és besegiteni neked a tortakészitésben:D sztem nagyon finom lett:) nagyon jól éreztem magam. Köszönöm.
és most meg itt vagyok váradon:) vasárnap közös ebéd lesz az ifivel, már alig várom,szeretem az ilyen közös alkalmakat. Szeretném ha áldásos lenne:)
most lassan befejezem:D remélem máskor rendszeresebben irok, megpróbálok...
szép és áldásos hétvégét mindekinek:)
és egy kép a hétvégéről:)

2009. szeptember 27., vasárnap

A versem

Ne nézz vissza!


Ha az eke szarvára vetetted kezed,
Jól vigyázz, és soha el ne feledd:
hátra nézni többé már nem lehet!

A döntés mindig lemondással jár.
Az elhagyott dolgok emléke visszajár,
szívedbe hasít és újra fáj.

Csendes éjszakán a füledbe súgja:
jó volna elkezdeni újra!
Ezt is, azt is másképpen tenném...

Minden lehetőséget megragadnék,
és talán jobban érvényesülnék,
többre vagy magasabbra jutnék!

Kísértenek meg nem valósult álmok,
csírájukban megfojtott tervek,
megbántódások, csalódások,

amiket nem tett jóvá senki,
amikre úgy fáj emlékezni,
amiket nem tudunk eltemetni...

Mert nem tudunk mi eltemetni mindent,
s mindenkit: szülőt, testvért és gyermeket,
elhagyott mérföldköveket.

Ó , sokszor jó volna visszafordulni,
hervadt virágjainkat összeszedni,
és mindent újra tisztává tenni!

Ezt is, azt is másképpen tenném...
elrontott, hiábavaló életem
olyan szívesen jóvátenném!

Kísért a múlt... De indul az eke,
harsogva hasít jövőd földjébe,
szemed megnyitja a kelő nap fénye.

S akkor hirtelen elborít a fény,
akkor felragyog előtted a cél,
és már tudod, hogy az mindent megér!

Akkor egyszerre könnyű lesz minden.
Ami kár, szemét, felkapja a szél,
s olyan közelről tündöklik a cél!

Ha az eke szarvára vetetted a kezed,
menj tovább! És soha el ne feledd:
visszanézni többé már nem lehet!

Oláh Lajosné


jön majd beszámoló a hét folyamán és a képek:)
nyugodalmas jó éjszakát:)

2009. szeptember 26., szombat

Ne nézz vissza!



ez a holnapi versem címe , amit szavalni fogok. Tanács lesz a bemerítkezőknek:) Már nagyon várom a holnapi napot és minden vágyam az, hogy Isten tegye áldásossá. Holnap 16an fognak vallást tenni hitükről:) úgy örülök neki, hogy még vannak Krisztuskövetők...
éjjel megérkeztek Erzsébeték is , tehát kicsit együtt van a családunk:)
végül pedig közlök egy képet, az új Hédiről:P habár csak a régi az más bőrben:P hajban
u.i a hét folyamán majd közlöm a verset, amit megér elolvasni:) csak nem akarom lelőni a poént:D
kellemes szombat du-t mindenkinek:)

2009. szeptember 1., kedd

Telnek a napok,





nemsokára vége a vakációnak...még csak egy hónap és kezdődik újból a nagybetűs élet:D de tényleg nagybetűs:P Olyan hálás vagyok, hogy a lakás is kialakult:)
Az elmúlt vasárnap Zilahon voltam bemeritési ünnepélyen. Nagyon szép volt és áldásos, 19en keresztelkedtek és nagyon szép volt a fehérruhások sora. Eszembe jutott amikor 2005. szeptemberében én is a fehér ruhások között voltam:) olyan szép nap volt az nekem.Akkor az imaház m ég nem volt készen, de a miénk volt az első bemerités az új imaházban.mennyit változtunk azóta...és vannak akik már nincsenek velünk:(és vajon mennyit nőt a lelki emberem...szomorúan kell bevalljam, hogy keveset:( De Isten kegyelmes és hű, nem mond le rólam és nap mint nap érzem, hogy tenyerén hordoz:)
és már 4 év telt azóta, és sok minden történt azóta velünk...
most szeptember 27én lesz keresztség Ballán:) 16an fognak keresztelkedni:)
pár képet megkaptam és feltetttem őket...most már nem igy néz ki a gyüli sem...de olyan jó volt emlékezni kicsit a régi időkre...

2009. augusztus 27., csütörtök

Hát megvagyok

mostanában ez a két szó jellemző rám...hogy megvagyok
Zsúfoltak lettek a napok, s nem nagyon irtam...sok minden tenni való volt az elmúlt hetekben: befőtt berakás, lekvárfőzés, paradicsomfőzés... sok minden:D cseppett sem unalmas itthon..csak mindjárt vége a vakációnak:(
kicsit pesszimistára sikeredett a bejegyzésem első fele...pedig azért örülök is...tegnap óta tudom, hogy van lakás...és kell költözni..már várom hogy beköltözzünk:D
most megyek ..kell a pihenés..most kicsit megfáztam és szeretnék hamar meggyógyulni:D és teszek ez érdekében:D
mindenkinek szép napot:) puszi

2009. augusztus 9., vasárnap

Szép volt

Tibi:)
Erzsébetemmel:)
wir:)
az Ünnepelt és Ők:)
az Ünnepelt és mi:D
a macska is bazsalyog:P
bevágtam egy Jordan mosolyt:D
anyukám és Erzsébetem:)


a


tegnapi nap. Jó volt együtt lenni a családdal és olyan hamar eltelt. Szóval mint mondtam a tegnap apukám 50. születésnapját ünnepeltük meg. A hangulat az nagyon jó volt és kellemes és családias...nem is lehet szavakba foglalni az érzést, ami akkor bennem volt. Ma ismét volt egy kis megemlékezés: közös ebéd volt. Itt volt apukám édesanyja, Bálint mama és anyukám édesanyja Édes mama, vagyis Rácz mama:) és a lányok: Reni, Hema, Orsi és én:D aztán még voltak betoppanók is...:D hát bővebben képekben
ma este meg voltam egy kicsit mozogni, röpizni:D jó volt...
most megyek, fáradt vagyok:D jó éjt mindenkinek