az egyetem.
Vegyes érzések vannak bennem, kiváncsi vagyok, hogy ez az újabb egyetemi év mit hoz magával. Tudom, hogy Ő velem van. Nem félek...
Hétvégén jó volt találkozni Angyalkával, drága jó barátnőmmel. Hamarosan lesz pár kép, talán:D ha megkerülnek...
Tehát újra itt, újra Várad és talán a kissé rendszeresebb leszek...:)
Áldott délutánt mindenkinek!:)
“Bármi, ami elég fontos ahhoz, hogy gondolkozzanak róla, ahhoz is elég fontos, hogy imádkozzanak érte.” (George MacDonald) "Mindent Vele, semmit Nélküle! "
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: várad. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. október 4., hétfő
2010. február 23., kedd
Újra..
egyetem.Újra diák.Újra Váradon.Újra barna.
és még folytathatnám az újra felsorolást.
Már elég régecskén nem irtam. Többek között ez annak köszönhető, hogy tanultam, a múlthéten még volt vizsgám, meg javitani való is. Hétvégén pedig otthon voltam, és nagyon hamar eltelt. Nem is nagyon voltam gép előtt, meg amúgyis kicsit úgy éreztem, hogy túl sok időt forditok netezésre, és ez így is volt:D tehát mostanában megváltoztattam a hozzáállásomat, és általában este ülök gép elé...és van úgy, hogy nap végére már nincs erőm bejegyzést írni:) ezért nem írtam mostanság...
Ma aztán újra belecsöppentem a nagy betűs egyetemi életbe. Megvan az új óra rend, ami jobb is mint a régi, mintha úgy tűnne, hogy kevesebb óránk van:D A reggeli órán nem is voltam álmos, eléggé lehetett figyelni...aztán a másik órára nem jött a tanár, igyhát elmentem és ebédelni, mert szörnyen megéheztem...aztán sétáltam a parkban...gyönyörű idő volt, néha még a napsugár is szégyenlősen kikandikalt a felhők közül és meglátatta magát velem...olyan friss volt a levegő, valósággal jól esett sétálni, aztán h teljen az idő közben olvasgattam Móra Ferenc novelláiból, nagyon szeretem ahogy ír, közben még a gondolataim el-el kalandoztam...otthon jártam, a hétvégen történteken gondolkoztam...eszembe jutott Mike Sámuel szolgálata, hogy még ha szemétben,koszban vagy akkor is Istennek értekes vagy.Nem éreztem, hogy annyira porban lennék, de naponkét sok minden rám tapad és beszennyez...Aztán néztem az embereket,kicsiket, nagyokat...mindegyik egyformán értékes.Szeretném ezt egyformán kezelni.Hát nagyon jó volt otthon...két hét megyek újból haza,még evangélizációs hét végére hazaérek. Aztán még jött egy új labortanár is anatómiából...azt hiszem sokkal szigorúbb lesz, de ránkfér, nekem szimpatikusnak tűnik. :D
Szóval újból egyetem, újból pörgés, tavasz illat....
Szeretem, és várom, hogy még melegebb legyen:)
Boldog vagyok, hálás, fiatal és...................:D
Áldott és kellemes délutánt mindenkinek!!!:)

Címkék:
boldogság,
egyetem,
evangélizációs hét,
tavasz,
várad
2010. február 14., vasárnap
Megérkeztem
Váradra. Minden rendben volt az úton. Nagyon kedves volt a kalauzbácsi és a legjobb helyre ültetett, pedig nem kértem:)
aztán, ami kissé felkavart, az szinte egy baleset volt, amit én szenvedtem volna el, ha megtörténik. Szerencsére az autó megállott még idejében...azt is tudom, hogy ez nem szerencse volt, hanem az én angyalom volt ott és őrzött meg...még nem jött el az én időm...kicsit elgondolkoztam, hogy milyen hamar lejárhat a földön a nekünk kiszabott idő...tényleg a semmiből tűnt fel a kocsi, mikor leléptem a zebrára széjjelnéztem és nem láttam kocsit, ami annyira közel lett volna...ezentúl mégjobban széjjelnézek. Kicsit még erősen dobog a szivem, ezek után....még midig látom a kocsit ahogy fékez...jó, hogy semmi rossz nem történt...
Érdekességként meg széjjel néztem a neten, hogy hogy is van evvel a Valentinnappal:) inkább az, hogy mi minden történt a nagyvilágban február 14-én:
1).Bálint-nap, Szent Bálint, a szerelmesek védőszentjének ünnepe („Valentin-nap”, a szerelmesek ünnepe). A szerelmesek, a jóbarátok és mindazok ünnepe, akik szeretik egymást. Magyarországon csupán egy évtizede kezdték el széles körben ünnepelni, bár a magyarországi svábok körében hagyományosan népszerű. Amerikában és Angliában szinte kizárólag a fiatalok ünnepe, amikor kisebb ajándékokkal (például virággal, színes léggömbökkel, szívekkel) lepik meg egymást.
2).Epilepsziával élők napja. A Nemzetközi Epilepsziaellenes Iroda (IBE) 1997. február 14-re hirdette meg az epilepsziával élők első világnapját. Azért került e nap Szent Bálint napjára, mert ő nemcsak a szerelmesek mentora, de az epilepsziások védőszentje is. A világnap lehetőséget nyújt a betegséggel és gyógyítással kapcsolatos szélesebb körű tájékoztatásra és az epilepsziával élőkkel való kézfogására.
3).Szent Cirill és Szent Metód, Európa védőszentjei ünnepe a katolikus egyházban
4).Bulgária: Szent Trifon ünnepe (Trifon Zarezan, azaz „Szőlőmetsző Trifon”, a szőlőművesek védőszentje)
5).A kínai újév

2009. december 12., szombat
Hétvége
itt Váradon. Végülis nem mentem haza, mert kedden lesz egy parciális vizsgám és arra szeretnék felkészülni, ammennyire csak tudok. Meglátjuk, hogy sikerül a felkészülés. Kérlek, akinek eszébe jutok az imádkozzon értem. Sokszor gondolok haza...szeretnék már otthon lenni, mert már kezd haza szállingózni a család:) most otthon van egy unokatestvérem Canadából, akit 8 éve már nem láttam:D és annyira vágyom már látni... meg Erzsébetet és Tibit:) nagyon hiányoznak. De már csak kb egy hét:D és együtt leszünk......jajj de vááárom:)
Ma délelőtt több helyről is olvastam a Bibliából, de különösképpen kaptam egy bátoritást, és Isten ezt üzeni nekem a mai napon de nem csak ma hanem a tobábbiakban is:D még pedig: "Ne nyugtalankodjék a ti szivetek: higgyetek Istenben, és higyjetek énbennem" János ev. 14:1 és
"Békességet hagyok néktek: az én békességemet adom nektek, de nem úgy adom nektek, ahogyan a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szivetek, ne is csüggedjen." János ev. 14:27
Nekem ez nagyon nagy bátoritás volt ma reggel. Ezt kivánom én is mindenkinek. Bizd életed Krisztusra! Örülj és ne csüggedj, higyj benne és ne félj! Ő veled van és megsegit!
Szép délutánt mindenkinek! és áldott vasárnapot!

2009. december 2., szerda
Itt is van
a december:) milyen hamar elérkezett. A tél első hónapja. Mindjárt karácsony.:D Decemberben különösebben gondolok a várakozásra...hogyan várták régen az Úr Jézus születését:) és most hogyan várjuk az Ő második eljövetelét...régen mindig féltem az adventtől, mert nem voltam megtérve...de amióta Ővé vagyok a félelmem eltűnt és inkább a boldog várakozás érzése van bennem és a készűlődésé, hisz nincsen itt maradandó lakásunk...szeretnék készen lenni:) Szeretném a lelkem is késziteni a várakozásra, a világi pompától megóvni, hogy nehogy üres, szines ünnepség legyen a karácsonyom, hanem megszülessen szivem jászlában a betlehemi Gyermek:) szeretném ezeket a gondolatokat szivemben forgatni, akárcsak Mária annak idején, azt amit az angyal mondott neki...jó az adventi csend...most harangszó hallatszik,úgy elképzeltem egy képet magamban...emberek templomba sietnek, gyertya van a kezükben, gyermekek kacagása...és egykis fenyő:) hát ez már több kép...várom:D
ez volt az én néhány gondolatom mára:)
újból Váradon:) újból egyetem, de már nem sokáig:D nemsokára vakációóó és Erzsébeték is jönnek:) együtt lesz a család és én olyan boldog vagyok:D
Boooooldog:)

2009. november 23., hétfő
Újra Várad:)
Újra itt vagyok Váradon. Tegnap este érkeztem vissza, nagyon jól utaztunk. Ma reggeltől már suli, kissé fáradt voltam ma, de kialudtam magam:) Hogy milyen volt otthon? Nem kapom a szavakat, arra, hogy leirjam.:) Jó volt otthon lenni. Meglepetést szereztem mamának, amikor este betoppantam és felköszöntöttem őt. Olya jó volt látni, hogy mennyire örül nekem.:D aztán voltak épitő beszélgetések:D találkozások ismerősökkel, barátnőkkel. Egyik jó barátnőm férjhez megy jövőre:D olyan jó volt hallani, és látni és mennyire boldog. Mennyire jó látni olyan hivő fiatalokat akik Istennel élnek és vele tesznek meg minden lépést. Szóval nagyon boldog vagyok!!! Érdemes várni!
A gyülekeztetben nagyon jó volt. Meglepően sokan voltunk:D annyira jó volt látni az ismerős arcokat...itt mindenkit ismerek...ez az érzés olyan jóóó...szeretem ismerni az embereket...és a gyerekek:D velük egyszerűen nem tudok betelni, annyira aranyosak, csodálatosak, a kis gyermek szemek, a csillogó gyermekszemek:D jó velük lenni:D készülünk karácsonyra, és annyira lelkesek, törekvők, annyira szivből énekeltek:) Várom a karácsonyt!
aztán délután hálaadó ünnepélyt tartottunk, nagyon áldásos volt. Borzási Pál szolgált, Mózes hálaadó éneke volt az alapige. Úgy elgondolkoztam, hogy mennyi mindenért is hálás lehetek én: az egészségért, a mindennapi gondviselésért, hogy ismerem Isten, gyermeke lehetek, családomért, az emberekért, akiket ismerek vagy akiket megfogok ismerni:D, hogy nincs háború, az Igéért, hogy tanulhatok, hogy szolgálhatok, hogy élek, a próbákért, hogy Isten szól hozzám és ennek a sornak nehezen lenne vége, ha mindent leirnák, egyszóval:)...MINDENÉRT!!!MINDENÉRT HÁLA:)
Gyerekbemutatás is volt:) egy aranyos kisfiú van a gyülekeztünkben, fiatal szülők negyedik gyereke:D Áldja meg az Úr kicsike életét! Remélem megkapom a képeket is hamarosan, én nem készitettem:)
röviden ennyi:) a hétvégére:)
ma voltam csopin is, olyan jó at igét együtt tanulmányozni, együtt imádkozni egymásért...hol ketten vagy hárman az én nevembe találkoznak...az az ének jutott most eszembe:D
hála hála hála
Csendes jó éjszakát mindenkinek!

2009. július 1., szerda
Fut az idő
de tényleg olyan, mintha röpülne.Ma reggel belegondoltam ( korábban keltem, hogy tanuljak a mai anatómia labor vizsgámra), hogy eltelt egy egyetemi év...ha visszajövök nyár után váradra, akkor már nem első éves egyetemista leszek, hanem másod éves. Nem lesz olyan fura és új a nagyváros, nem fogok eltévedni, lesznek ismerős emberek, amikor visszajövök...de azért mégis lesznek újak, új dolgok, új emberek, új helyek...szóval sok minden történt velem mondjuk úgy szemptembertől idáig. Már egész megszoktam, hogy Erzsébet férjhez ment és h nem velünk lakik, és azt az új érzést, amit bennem kiváltott, s már nem is olyan új:D eljönni otthonról, egyedül megállni a talpunkon...ebben az időszakban éreztem legtöbbször hogy milyen jó h ismerem Istent és h akármilyen egyedül éreztem magam, megtapasztalhattam azt, hogy Ő volt az aki velem volt, MINDIG. A gyerekből felnőtt lett, habár ha hazamegyek, akkor szeretek megint gyerek lenni, és az is leszek mindig valakiknek:D a szüleimnek.:)
várom h találkozzak a testvéremékkel, úgy de úúúgy várom:D
aztán lakás után is nézünk itt váradon, Izával keressük és kutatjuk...együtt fogunk lakni. Úgy örülök neki, csak kapjunk. Ez az egyik új imatémánk:) ha gondoltok ránk ti is imádkozhattok érte:)
a mai ifi lesz az utolsó ifim itt váradon egy ideig...szeptemberig nem jövök. biztos, hogy nagyon fog hiányozni...sokat kaptam ettől az ifitől az elmúlt idő alatt:) és a kettes csoport, amelyiknek ln is tagja vagyok, már most nagyon hiányzik...na de milyen jó lesz ősszel megint találkozni:D
most meg megyek folytatni a tanulást:) még van mit olvasgatni:)
jóóó reggelt mindenkinek:)

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)