2010. február 23., kedd

Újra..

egyetem.Újra diák.Újra Váradon.Újra barna.
és még folytathatnám az újra felsorolást.
Már elég régecskén nem irtam. Többek között ez annak köszönhető, hogy tanultam, a múlthéten még volt vizsgám, meg javitani való is. Hétvégén pedig otthon voltam, és nagyon hamar eltelt. Nem is nagyon voltam gép előtt, meg amúgyis kicsit úgy éreztem, hogy túl sok időt forditok netezésre, és ez így is volt:D tehát mostanában megváltoztattam a hozzáállásomat, és általában este ülök gép elé...és van úgy, hogy nap végére már nincs erőm bejegyzést írni:) ezért nem írtam mostanság...
Ma aztán újra belecsöppentem a nagy betűs egyetemi életbe. Megvan az új óra rend, ami jobb is mint a régi, mintha úgy tűnne, hogy kevesebb óránk van:D A reggeli órán nem is voltam álmos, eléggé lehetett figyelni...aztán a másik órára nem jött a tanár, igyhát elmentem és ebédelni, mert szörnyen megéheztem...aztán sétáltam a parkban...gyönyörű idő volt, néha még a napsugár is szégyenlősen kikandikalt a felhők közül és meglátatta magát velem...olyan friss volt a levegő, valósággal jól esett sétálni, aztán h teljen az idő közben olvasgattam Móra Ferenc novelláiból, nagyon szeretem ahogy ír, közben még a gondolataim el-el kalandoztam...otthon jártam, a hétvégen történteken gondolkoztam...eszembe jutott Mike Sámuel szolgálata, hogy még ha szemétben,koszban vagy akkor is Istennek értekes vagy.Nem éreztem, hogy annyira porban lennék, de naponkét sok minden rám tapad és beszennyez...Aztán néztem az embereket,kicsiket, nagyokat...mindegyik egyformán értékes.Szeretném ezt egyformán kezelni.Hát nagyon jó volt otthon...két hét megyek újból haza,még evangélizációs hét végére hazaérek. Aztán még jött egy új labortanár is anatómiából...azt hiszem sokkal szigorúbb lesz, de ránkfér, nekem szimpatikusnak tűnik. :D
Szóval újból egyetem, újból pörgés, tavasz illat....
Szeretem, és várom, hogy még melegebb legyen:)
Boldog vagyok, hálás, fiatal és...................:D
Áldott és kellemes délutánt mindenkinek!!!:)

2010. február 15., hétfő

SZÍV-TETIZÁTOR


Mellkasodban ver egy kis dob,
üt egy taktust éjjel-nappal;
játszhatsz rá sok szép dallamot
mosolyoddal, szép szavakkal.

Lemerül az elem egyszer,
elhallgat a dob, a dallam...
Folytatjuk a dicséretet
nagy mennyei énekkarban!


ezt ma kaptam a neten keresgélve...

2010. február 14., vasárnap

Megérkeztem

Váradra. Minden rendben volt az úton. Nagyon kedves volt a kalauzbácsi és a legjobb helyre ültetett, pedig nem kértem:)
aztán, ami kissé felkavart, az szinte egy baleset volt, amit én szenvedtem volna el, ha megtörténik. Szerencsére az autó megállott még idejében...azt is tudom, hogy ez nem szerencse volt, hanem az én angyalom volt ott és őrzött meg...még nem jött el az én időm...kicsit elgondolkoztam, hogy milyen hamar lejárhat a földön a nekünk kiszabott idő...tényleg a semmiből tűnt fel a kocsi, mikor leléptem a zebrára széjjelnéztem és nem láttam kocsit, ami annyira közel lett volna...ezentúl mégjobban széjjelnézek. Kicsit még erősen dobog a szivem, ezek után....még midig látom a kocsit ahogy fékez...jó, hogy semmi rossz nem történt...
Érdekességként meg széjjel néztem a neten, hogy hogy is van evvel a Valentinnappal:) inkább az, hogy mi minden történt a nagyvilágban február 14-én:
1).Bálint-nap, Szent Bálint, a szerelmesek védőszentjének ünnepe („Valentin-nap”, a szerelmesek ünnepe). A szerelmesek, a jóbarátok és mindazok ünnepe, akik szeretik egymást. Magyarországon csupán egy évtizede kezdték el széles körben ünnepelni, bár a magyarországi svábok körében hagyományosan népszerű. Amerikában és Angliában szinte kizárólag a fiatalok ünnepe, amikor kisebb ajándékokkal (például virággal, színes léggömbökkel, szívekkel) lepik meg egymást.
2).Epilepsziával élők napja. A Nemzetközi Epilepsziaellenes Iroda (IBE) 1997. február 14-re hirdette meg az epilepsziával élők első világnapját. Azért került e nap Szent Bálint napjára, mert ő nemcsak a szerelmesek mentora, de az epilepsziások védőszentje is. A világnap lehetőséget nyújt a betegséggel és gyógyítással kapcsolatos szélesebb körű tájékoztatásra és az epilepsziával élőkkel való kézfogására.
3).Szent Cirill és Szent Metód, Európa védőszentjei ünnepe a katolikus egyházban
4).Bulgária: Szent Trifon ünnepe (Trifon Zarezan, azaz „Szőlőmetsző Trifon”, a szőlőművesek védőszentje)
5).A kínai újév

2010. február 13., szombat

Már szombat?

egy régiii kép:) ma kaptam meg:)


nemrég volt hétfő, azaz hételeje és mostmár hétvége van.
Rohan az idő...
Holnap délben megyek vissza, nem meglepő úgye ha azt irom, hogy nem vágyok vissza?:D vagyis még nem...az vigasztal, hogy hétvégén jövök megint:)
Anyukám süt:) a kedvencemet...krumplis pogácsát, majd közé teszem a receptet:)én meg itt..pakolászom, olvasgatok, be-be fordulok a konyhára..:)
jó ez így....
hiányzik Erzsébet, Tibi:) most egyszerre úgy rámtört a hiányérzet...nem vagyok szomorú,csak hiányoznak emberkék...
Mamám vart egy csomó telefontartót, a család mindentagjának jutott:) olyan kis ügyes és ötletekben gazdag:) nagyon szeretem:)
Most megyek készülök holnapra, meg jövök megyek:)
Kellemes délutánt mindenkinek!:)

2010. február 11., csütörtök

Megfogott:)


Az emabiszon láttam a beosztást a mindennapi kenyérről és elhatároztam, hogy én is velük tartok.:) És mondhatom, hogy nem bántam meg.Minden nap egyre jobban vágyom, hogy olvassam a Bibliát, hogy valami újra nyissa fel Isten az én lelki szemeimet. Ma reggel, ahogy csendességben olvastam a Bibliát, Jób könyvében erre az igeversre lettem figyelmes:
" Bőrbe és húsba öltöztettél, csontokkal és inakkal szőttél át. Élettel és szeretettel ajándékoztál meg, és gonviselésed őrizte lelkemet." Jób 10:11-12
Annyira megragadtak ezek a sorok...ez a megfogalmazás:) Tényleg Isten ajándékozott meg engem saját életemmel. Ő formálta csontomat, húsomat, alakomat...Ő már akkor tudott rólam,amikor én még nem is léteztem. Ő alkotott meg ilyennek. Ő határozta el, hogy kék szemű leszek, hullámos hajú, vagy éppen ezt, hogy lány leszek, hogy balkezes, hogy második gyermek és adott egy napot amikor megismerhettem ŐT:) olyan hálás vagyok Neki. Ha belegondolok, hogy hányszor szomoritottam meg avval, hogy zugolódtam , mert nem voltam elégedett azzal, ahgy megalkotott. Mennyire esendő is ez ember...de mától szeretnék megváltozni...és keresni azt amiben én vagyok egyedi, és azt hogy Isten mit bizott rám. Tudom azt is rám bizta, hogy szeressek, úgy mint rád is.:) De evvel még nincs vége... számtalan más értéket helyezett belénk,csak fel kell ismerd és fel kell ismerjem:)
Olyan jó azt is tudni, hogy gondviselése őrzi lelkemet! Mindig velem van, gondoskodik rólam.
" Lelkünk az Úrat várja,
ő a mi segítségünk és pajzsunk.
Benne van szívünk öröme,
mert szent nevében bízunk.
Maradjon velünk, Uram, szereteted,
mert mi is benned reménykedünk!" Zsoltárok 33:20-22

Áldott napot!

2010. február 10., szerda

Képekben:)

egy kép rólam is, lám megnőtt a hajam:D
Eper nélkül: csak kengu és a kis pocaklakó
A drága kengum: sállal, sapival és eperrel:)
Annától kaptam vasárnap:)
Beszéljenek a képek:D de azt megjegyzem, hogy sajnos a képek minősége nem a legjobbak, mert webcamerával fényképeztem magunkat:D Jól el vagyok a szobám négy fala közt, néha annyira jól, hogy kedvem sincs kimozdulni,mindent ide hoznák be:)
Elkezdtem olvasni egy könyvet a szeretetről, és nagyon tetszik, alig tudom lerakni. Egy kedvenc részletet írok le ide belőle, aztán megyek tanulgatni és konyhába, és még Édesmamához is el kell jussak hiszen langalót sütünk:D de jóóó lesz:)
Áldott napsugaras délelőttöt és délutánt mindenkinek! Minden dolgunk szeretetben menjen végbe:)
" ISTEN SZERET TÉGED. SZEMÉLYESEN. HATALOMMAL. SZENVEDÉLYESEN.
MÁSOK ÍGÉRGETTEK, ÉS NEM TARTOTTÁK MEG A SZAVUKAT.
ISTEN AZONBAN ÍGÉRETET TETT ÉS MEGTARTOTTA.
SOHA KI NEM APADÓ SZERETETTEL SZERET.
ÉS SZERETETE- HA ENGEDJÜK- BETÖLT, ÉS OLYAN SZERETETTEL AJÁNDÉKOZ MEG, AMELYET ÉRDEMES TOVÁBBADNI." Max Lucado

2010. február 9., kedd

Itthon

Vasárnap reggel érkeztem:) NAGYON jó itthon lenni. Szilveszter óta nem voltam itthon.
Hamar telik az idő itthon, nagyon hamar. Tegnap voltam ifin, elég sokan összegyűltünk:) Isten akaratának a felismeréséről volt szó, ami nálam nagyon is ideális téma volt, és jó volt erről tanitást hallani:) Ifi után volt egy kis meglepetés is: finom fánk volt üdítővel:D a fánkról mindig eszembe jut egy fánkos vers, amit biztosan sokan ismernek, apukám szokta nekem szavalni, ő tudja kivűlről:D ide is bemásoltam:)

Jankovich Ferenc: Az egyszeri-kétszeri fánk

Fánkot sütött nagyanyánk... Volt öröm!
Egy üst zsír feketéllett a tüzön.
De amikor kezdett duzzadni a fánk,
Nagyanyó felkiált: „Elfogyott a fánk!”
Se fánk – se fánk...

Szaladtam én a szerbe szívesen,
de ott sem volt, biz egy sziporka sem.
Holott már kezdett esteledni ránk.
Ott a sok fánk, és nem volt semmi fánk!
Se fánk – se fánk...

Mit csináljunk? – gyomrunk is korgott,
Csak szipogattuk a finom szagot.
Nyálunk is csorgott, fényesült a szánk:
Csak hűlt a fánk és parázslott a fánk...
Se fánk – se fánk...

„Átszaladok a szomszédba!” – mondom én...
Jaj, úgy röstellem, - húzódott szegény,
És nagyokat zötyögött Nagyanyánk:
„Itt egy garmada fánk, és semmi fánk...”
Se fánk – se fánk...

Hát akkor mi legyen a vacsoránk?
Zsíros kenyérhez volt sónk, paprikánk.
Nem oly finom volt, mint valami fánk,
De került másnap jó akácfa-fánk,
S irral-pirral mégis kisült
Az egyszeri-kétszeri fánk.

Remélem gyakrabban jut időm írni, mostanában nem sok volt, de mostmár vége a vizsgáknak és kezdődik az új félév:)
Nyugodalmas jó éjszakát mindenkinek!
Március első hetében evangélizáció lesz Ballán!:) még majd közlök részleteket! MINDENKIT szeretettel várunk!:)