2010. május 31., hétfő

Taníts engem imádkozni...


egyik legnagyobb területe életemnek az imádkozás területe, ahol Isten engem tanítani akar, és tudom, hogy szükségem is van erre, mert az imában nagy erő van és az ima segítségével kapcsolódok rá Istenre, az én mennyei Atyámra.
Az ima:
  1. kibeszélhetetlen erő- a legnagyobb kiváltság, amit Isten ad, az a szabadság,hogy bármely pillanatban megközelítheted Őt.
  2. a mennyei trónnal összekötő erő-imádban te, mint Isten gyermeke járulsz Atyád elé. Nem kell várnod, hogy egy angyal bejelentsen Nála. Nem kell erőlködnöd, hogy elfogadhatóbbá tedd magad. Nem kell gondosan felkészülnöd arra, amit mondani akarsz. Jöhetsz úgy, ahogy vagy, nyitott szívvel, és elmondhatod, amit érzel, amit kívánsz.
  3. erő, amely által Isten munkatársa lehetsz- azzal, hogy Isten papoknak nevez bennünket, nyilván egyrészt jelzi: imádnunk és dicsőítenünk kell Őt. De ennél sokkal többet is jelent. Nekünk "királyi papságnak" kell lennünk. Krisztus ma az imán keresztül irányítja a világot. Részt kell vennünk ebben az irányításban azáltal, hogy közbenjárunk másokért, ahogy Krisztus folyamatosan közbenjár értük
  4. erő, mellyel ellenállhatsz a sátánnak és legyőzheted-arra rendeltettünk, hogy Sátánt imádkozás és böjtölés által megállítsuk, visszaszorítsuk, legyőzzük. De túlságosan keveset imádkozunk, túl passzívak vagyunk és túl elégedettek lelki középszerűségünkkel és meglehetős sivárságunkkal
  5. erő, mely felfüggeszti a természet törvényét- az ima felfüggesztheti a "természet törvényeit". Elhozhatja Isten csodálatos válaszát az ember kétségbeejtő hiányaira
  6. erő, mellyel áldani tudsz- ha keresztyén vagy, másokat áldva fogsz átmenni az életen. Bárhol jársz, áldásözönt, megújulást, bátorítást hozhatsz csupán a másokért való szüntelen imádkozással. Ahogy az idő és alkalom engedi, áldást kellene árasztanod mindenütt, mindenki felé
Tehát az ima nagyon erős és sokmindent megnyerhetünk és legyőzhetjük a sátánt imádkozás által. Bárcsak minnél több időt töltenénk térdeinken. ÁMEN!
Még több az imádkozásról, és egyébb történetek itt, érdemes benézni....
Közben gyógyulgatok...nagyon fáj a torkom és elkap egy egy köhögési roham, ilyenkor még a könnyem is kicsordul...remélem hamarosan odébb áll:)
Áldott napot mindenkinek! És tanuljuk imádkozni, mert Isten azt akarja, hogy Hozzá forduljunk:)

2010. május 28., péntek

Péntek

ismét hétvége. Eltel egy hét. Vizsgaidőszak. Jó segítőm van. Nem érdemlem meg. Még két hét tele vizsgákkal és utánna vége.


Egy sem- Én sem


Elszomorodott a lelkem.
Átvizsgált az Isten.
Azt mondta, nincsen igaz ember egy sem.
Uram- kérdeztem- nincsen tényleg egyetlen igaz sem?
Nem válaszolt csak folytatta...
Futnak ide-oda s keresik a szépet, jót, újat...
Hajtanak vágyaik után...
S nem veszik észre, hogy én várom őket,
Nincs, aki értsen és keressen engem...

Rögtön ellenkeztem,
S mint Péter mondtam: Uram én szeretlek!
Uram én kereslek!
De ahogy kimondtam éreztem szavaim üresek.
Kerestem az Úrat, mikor már másban nem bíztam...
Kerestem, mikor szükségem volt arra, hogy segítsen valaki...
Kerestem, mikor nagyon egyedül voltam...
De sohasem kerestem, mikor Ő számított rám.
Sohasem kerestem, mikor minden jól ment,
Sohasem kerestem, mikor szeretve voltam...

Roskadttan ültem.Fájt, ami vagyok...
Csak azt tudtam mondani,
hogy Uram szeretnélek TÉGED keresni !!!
Akarlak keresni, mégjobban megismerni.
Legőszintébb vágyam ez Uram,
keresni Téged mindennap...
és megtalálni Téged mindennapban.

És akkor odajött hozzám,
Jóságos arca rám mosolygott,
Szelid hangon pedig igy szólt:
Gyermekem, nem kell félned.
Téged én minden nap kereslek!!!
Látom, hogy törekszel,
és ez elég nekem!
Törekedj, hogy megtalálj engem,
és bizony bizony mondom, hogy meglátsz engem.

Róma 3:10-18 alapján
2010.05.28

2010. május 27., csütörtök

Szeretteim:)

Már csak egy lány maradt otthon:D
Testvéremmel:)
Eredeti felállás, azaz mi 4en:)
Édesapa és lányai:)
Édesanya és lányai:)
a nagy család: Tibi, Erzsébet, Édesanyám, Édesapám és Én:)

ők azok. A családom. Tegnap Erzsébet küldött nekem képeket, amiket én már el is felejtettem. Így vannak tehát most birtokomban ezek a családi képek. Annyira megörültem nekik, itt a messzeségben jól jönnek az otthon készült családi képek. Mikor minden családtag messze van...egy pillanatra összeköt a látott kép által kiváltott érzés vagy emlékezés azokra a szép napokra...ilyenkor ismét otthon érzem magam:)

2010. május 26., szerda

Jézusnak köszönöm a mai napot!

csodálatos volt.Vele ébredtem.Kicsi szorongással is, mert vizsgám volt déltől, igaz csak labor vizsga, de nekem igy is úgyis nehéz...a nyelv még nincs teljesen a birtokomban:D és ezért kicsit nehezen tudom magam kifejezni:) az este gyüliből hazafelé sétáltunk és fagyiztunk, beszélgettünk erről arról:D jó volt...és már tanulni sem volt kedvem. Reggel még átnéztem párszor a legfontosabb dolgokat és mentem vizsgázni. És az általam legjobban tudott tételt adta a tanárnő:D olyat mosolyogtam, hiszen Jézus volt velem. Még a második tételhez is leirtam amit tudtam és igy kaptam egy nagyon jóóó jegyet:) olyan jó érzés az, amikor tanulok és Isten megáldja. Csak igy sikerüljön a többi is.
Anyukámat is felhivtam és velem együtt örült. Mama már jobban van. Otthon van. Már a tegnap hazaengedték. Pihen.Hála!!!igy már anyukámnak is könnyebb, nem kell mindennap kórházba mennie. Mindig örülök a jó híreknek otthonról:) Irnom sem kell, hogy honvágyam van, de már egész jól megtanultam itt lenni, hiszen mindig ott kell jól érezni magad ahol vagy:) legalább is én is szoktam mondani...ezek az önállóvá válás évei számomra...
Ünnep volt vasárnap és hétfőn, Pünkösd ünnepe. Most fogtam fel igazán, hogy mennyire fontos nekem ez az ünnep és hogy milyen nagy jelentőségű. Itt voltam az ünnepen. Sok igei üzenetet kaptam. Legújabban azt jegyzem, hogy hol fordul elő az Ó szövetségben a Lélek...ma reggel már 2t is kaptam...fontosak nekem:)
Ma este ismét ifievangélizációra megyek. Bizonyságot teszek. Picit izgulok annyi fiatal előtt beszélni, mert nem vagyok a szavak embere, de hiszem, hogy Isten majd az ő szavait fogja a számba adni. Jó végre a tettek mezejére lépni. A Lélek pedig a bátorságnak Lelke is:)
most megint megyek.Készülök. Tanulok. Olvasgatok.Gyönyörű az idő kinnt. Jó a kedvem. Boldog vagyok.
HALLELUJA!!!:)

No internet:)

vagyis mostmár van, csak csütörtök óta nem volt:D hiányzott is meg nem is:) de ki lehet bírni, talán tudnék élni nélküle. De Isten nélkül tudnák-e? Mennyire hiányzik nekem, ha egy nap nem beszélgetek Vele?:)
elgondolkodtató...
na megyek is:) csak felnéztem. Majd este bepótolom az elmaradást és olvasgatni fogok itt a blogvilágon.Hiányzott.Jó egymás hitéből, tapasztalataiból épülni.
Áldott napot nektek!:)

2010. május 20., csütörtök

Imádkozás-Éberség- Hálaadás


" Az imádkozásban legyetek kitartóak, és legyetek éberek: ne szűnjetek meg hálát adni." Kolossé 4:2
ezt olvastam a tegnap reggel. Most a Kolossé levelét tanulmányoztam végig, és erre az igeversre különösen is felnyitottam a szemem. Aktuális. Most mégjobban, mert már a konfin elhatároztam, hogy kitartó leszek az imádkozásban...Szeretnék növekedni...aztán itt van az éberség...mennyire megy ez nekem??? Mennyire vagyok éber a sátán támadásaival szemben? Készen várom e az Úrat?
aztán hogy állok a hálaadással? szoktam e hálát adni?
Tanít az ige és én tanulok:) és még nagyon sok tanulnivalóm van, de van egy nagyon jó Tanítóm, JÉZUS!:)

2010. május 19., szerda

Megműtötték...

ma reggel került végülis sor a műtétre. Anyukám végig ott volt mellette, miután kihozták a műtőből.4óráig nem szabad mozduljon...mindjárt letelik a drágának:) én annyira szeretem...megdöbbentett ez a felismerés. Még nem tudom, hogy meddig kell kórházban legyen...de az orvos mondta, hogy fel kell küldeni mintát Kolozsvárra, mert nem lehet tudni, hogy rossz vagy jó indulatú volt ott az a daganat...talán mégis komolyabb mint aminek látszott...de remélem, hogy jó indulatú...olyan rossz, hogy ilyen távol vagyok, távol tőlük...most nagyon szeretnék segíteni és mellettük lenni...de amit tehetek azt megteszem.IMÁDKOZOM.Ha olvasod ezt a bejegyzést, kérlek ti is imádkozzatok velem.
Annyira jó hallgatni a konfin elhangzott éneket:" Erős várunk..."olyan bátorító most nekem:)
Most pedig megyek vissza tanulni....

2010. május 18., kedd

Pár kép....

Drágáim:)

Tibi és Édesmama
Erzsébet és mama
Családunk:)
Édesanya lányaival:)


indulás előtt készültek. Húsvétban együtt volt a család:D Jó volt megörökíteni. Ma kaptam Erzsébettől, olyan jól esett, pont most volt ezekre a képekre szükségem:)
Nyugodalmas jó éjt mindenkinek!!!:)

2010. május 17., hétfő

Mama

"Már egy hete csak a mamára gondolok..." úgye mindenkinek ismerős ez a vers József Attilától. Most bennem is ez van, Édes mamámra gondolok különösebben ezekben a napokban. Műtik.Ma valamilyenkor, még nem tudom mikor. Hála érte nem nagy műtét, csak ő olyan gyenge...és én féltem, mert nagyon szeretem.
Nagy példa ő számomra. Egy erős asszony. Jelleme, alakja, szavai, tette mind mind számomra kedvesek, biztatók. Nagy ő a szememben. Sok mindenen átment már....férjét hamar elveszette és a két gyermekét ő nevelte fel. Autóbalesete volt...egy száguldó autó elütötte, eltört a gerincoszlopa...a doktorok azt mondták, csoda kell, hogy meg ne bénúljon és hogy újra járjon ahhoz mégnagyobb csoda...és megtörtént. Tudom, hogy Isten tette ezt és meggyógyította. Én is ismerhetem őt...olyan hálás vagyok a nagymamáimért...mindkettő özvegyen él már éveken át...de nem egyedül, mert Isten velük van.És most olyan gyenge, sápadt. Nagyon segítenék, de én sajnos nem tudok. Csak imádkozom. Úgy hozzám furakodik a halál hideg szele...kezdem érteni, hogy mulandó az ember...lassacskán elhullanak mellőlem azok, akiket nagyon szeretek..."Fut az idő, az óra száll..."úgy tartanám őket magam körül, embereket, dolgokat és az időt. Már a sirás folytogat, ha bele gondolok, hogy milyen lesz, ha ő nem lesz nekem. Ha hazamegyek és elmegyek a zöld kapu előtt és nem fog ott várni a kapuban...
Ha hazamegyek és belépek a házba, és nem fog felém mosolyogni és a karjaiba zárni...
Ha hazamegyek és nem fogja tőlem senki kérdezni, hogy mit főzzek neked, süssek neked, kérsz egy teát...:) meg kell mondjam,hogy a mama gyógyteája a legfinomabb:):)
egyszerűen ha hazamegyek és üres lesz nékem a kis tanyám, akkor nagyon is fog hiányozni...anyáknapján otthon voltam és énekeltük azt az éneket,hogy a falu szélén van egy kis ház, hát nem birtam ki sirás nélkül...szüleimre és nagymamáimra gondoltam...
Bocsássatok meg nekem, de ez most ilyen sirós örülős bejegyjegyzés, tele érzelmekkel...ezek vannak most bennem...és öröm is, hiszen ha innen el is megyünk, egy sokkal szebb helyre megyünk:) Mennyei Atyánk karjaiba...
A hétvégén otthon voltam.Szombat reggel mentem haza. Megnéztem mamát, nagybátyámmal főztünk és még mama is evett kicsit:) úúúgy örültem neki és este meg olyan jó volt, mert tudtunk Erzsébettel és Tibivel beszélgetni, webezni.Aztán vasárnap ment el apukám két hónapra dolgozni. Nehéz volt őt elengedni...
Most meg várad. Ma lett volna egy laborvizsgám, de áttettem péntekre, mert nem igazán tanultam rá, hétvégén meg elő sem vettem, tehát jobbnak láttam áttenni, még jó, hogy lehetett...
Ma pedig készülök. Tanulni. Vásárolni. Jön Iza és végre nem leszek egyedül. De jó is lesz nekem.
Áldott napot továbbra is. A borús idő senki kedvét ne vegye el...van egy vicc, amire ha rágondolok mindig jobb kedvem lesz, és mert nem szabad, hogy az idő befolyásolja a mi kedvünket, mert mi nem kedv emberek vagyunk...
Minek örül a pásztor ha esik az eső???
Annak, hogy utánna jön a jó idő:):):)))
egyszerű úgye:) hát én is ennek örülök, hogy ezután jön a jó idő:)Mama és Erzsébetem:)

2010. május 14., péntek

Néha...

Néha úgy eltűnnék minden és mindenki elől,
s mennék Hozzád, Atyám!
Néha szaladnék, futnék Feléd,
hogy Veled legyek én.
Néha elszomorít a megnemértés,
mely ember és ember között van.
Néha feladnám minden célom,
s mennék Hozzád Atyám!

Egyre többször érzem,
vágyom Hozzád.
Belépni a szép mennyországba,
s megkapni csillogó koronám.
Énekelni angyalok nyelvén,
látni szelíd szemed.
De tudom Uram
,csak akkor mehetek,
ha feladatom elvégeztem!:)
2010.04.28

2010. május 13., csütörtök

Ma reggel


genetika órán különösen is elgondolkoztam az élet csodájáról. Az anyaméhben egy új teremtés formálódik, aki teljesen egyedi lesz ezen a Földön. Egyediek lesznek a vonásai, talán nagyon hasonlítani fog a szüleire vagy kevésbé, senkinek nemlesz úgyanolyan szeme, szája, kezei, lábai, haja...még ha hasonlit is nagyábból, az apróbb részletekben meg fog látszani egyedisége.
És a bűnnel együtt mennyi betegség bejutott a világba. Nem is tudtam, hogy ennyi genetikai rendellenesség, betegség létezik. Rácsodálkoztam, arra hogy milyen sokat jelent egészségesnek lenni. Nekem ez annyira természtesnek tűnt...néha mikor láttam egy beteg embert, akkor megköszönöntem, hogy egészséges vagyok...de ez olyan ritkán volt.Mindennap hálát kell adjak azért, hogy élek és hogy egészséges vagyok. Tudok járni, beszélni, futni, olvasni és még sorolhatnám...NAGYON HÁLÁS vagyok ma reggel:)
Aztán az is ámulatba ejtett, hogy manapság már létezik méhen belüli operáció. Még csak 3om helyen a világon: New Yorkban, Londrán és Afrikában. És, hogy még egyes szülők ezt is képesek vállalni, hogy gyermeküknek minden lehetőséget, esélyt megadjanak az élethez. Mások meg...mások meg elhajítják maguktól az életet, az áldást. Milyen szomorú...milyen szegény az ember...és milyen gazdag lehetne!!!
Aztán a terhesség alatt a különböző vizsgálatok milyen sok mindenről árulkodnak és mennyi mindent ki lehet szűrni velük. És, hogy az orvosnak kötelessége mindent elmondani a szülőknek és minden esélyt megadni...
Ahogy hazafelé sétáltam úgy magamban ezeken a dolgokon gondolkodtam...felelősségteljes elhivatás...
Képes leszek rá?!

2010. május 12., szerda

A szentség utján...

"Mert nem tisztátalanságra hívott el minket az Isten, hanem megszentelődésre."
1 Thesszalonika 4:7

2010. május 11., kedd

Így konfi után


jó lenni, de hiányzik az a légkör, ami ott volt. Tegnap este voltam csopin. Eszter könyvét tanulmányozzuk....éredekes:) Aztán megosztottuk egymással, hogy ki mit értett meg a konfin, hogy mit hallott. Jó volt egymást hallgatni és ezáltal erősödni. Legtöbbünket meg fogott a szentség...Isten szentsége...
Engem például nagyon is elgondolkodtatott az az igevers amit felolvastak:
" Törekedjetek mindenki iránt a békességre és a szent életre, amely nélkül senki nem láthatja meg az Úrat." ezt én is már kiemeltem magamnak...de úgy komolyabban nem gondolkoztam el róla...csak most..és nagyon a szivembe markolt az igevers utolsó fele. Nem láthatom meg Istenemet ha nem törekszek a szentségre...ami rajtam áll, amit megtehetnék ahhoz, hogy minnél tisztább és szentebb életet élhessek. Nem könnyű. Gyakran nem sikerül. Elesem. Isten kegyelmes. Ő azt akarja, hogy meglássam Őt. Rajtam áll. Elestem tegnap is a szentségben. Olyat néztem, vagy hallgattam ami nem kedves Istennek. Megbántam. És éreztem, hogy megbocsájtott. Újból törekszem. Akarok szent lenni. Ez a vágyam. Nem akarom feladni. Nem akarok a háló szélén lógni, hanem teljesen benne akarok lenni, Jézus hálójában, az Ő közelségében.
Forgatom a hétvégi gondolatokat, egyre több ülepedik le bennem. Még megfogom hallgatni párszor a tanitásokat, milyen jó hogy lehetséges!!:)
Most pedig megyek. Tanulni. Nehéz.Nincs kedvem, de feladatom és erőt kérek hozzá és kedvet.
További kellemes és áldott napot mindenkinek!

2010. május 9., vasárnap

Egy csodálatos hétvége után

mosoly:)
mi 3an: Márti, Angyalka és én
Drága barátnőmmel, akivel sikerült találkozni: Angyalkával
mi 3an: Dalma, Kati és én:)
megy ez nekem:P
sorompót kaptam:)
mi lenne, ha ennyi táskám lenne egyszerre:D



szavakban ki sem tudnám, fejezni azt, hogy mennyire jó volt a konfi:) ott kellett lenni, ahogy megértetni tudjam milyen volt:D igen érződtek az imák, és az, hogy Isten meghallgatta és az ő Lelke közöttünk volt. Nagyon megérintettek a tanítások, mindig megvizsgálhattam magam, és mindig találtam kivetnivalót vagy mellőznivalót az életemből. És azt is megértettem, hogy mennyire kell nekem,aki Isten gyermékének mondom magam és hiszem, hogy az vagyok, törekedni a szentségre, minden helyzetben.Mielőtt megtennék dolgokat, jó ha megkérdem magamtól, hogy mit tenne Jézus? Vajon Jézust ebben a helyzetben ezt tenné, amit én?
Nekem sok hálóból kellett szabadulni a hétvégén, és még kell is, mert Isten Igéje folyamatosan megvilágitja életemet és rámutat olyan dolgokra, bűnökre, amiket talán jónak hittem, amiket ki kell vetnem a szivemből. Én annyira szeretném ezt!!!! szeretnék változni és mindjobban akarom, akarom Őt, akarom Jézust!!!! Nagyon tetszett a dicsőités!!! Jó volt örömmel, teli torokból énekelni az Úrnak, hát csodálatos lesz a mennyben!!!:)
majd még írok bővebben,de most ma este ennyi és egy pár kép:)
Nyugodalmas jó éjszakát!!!:)

2010. május 7., péntek

Péntek-Konfi

végre hétvége. Még csak délelőtt kell suliba menjek, van két laborom és utánna készülődhetek Zilahra konfira. Nagyon vágyok. Vágyam az, hogy Isten szóljon hozzám és ha szól akkor tudjon megragadni....na megyek is készülni suliba:)
Vidám napot nektek!!!:)

2010. május 6., csütörtök

Köszönöm a díjat


Marikának!!!:)
Én is tovább adom 7emberkének, és megpróbálom követni a játékszabályokat:D
Díjat kaptam Marikától :)
és most lássuk a játékszabályokat:

1. Meg kell köszönni a díjat, attól akitől kaptam.
2. A logót ki kell tenni a blogba.
3. Be kell linkelnem azt, akitől kaptam.
4. Írnom kell magamról 7 dolgot.
5. Tovább kell adnom 7 embernek.
6. Be kell linkelnem őket.
7. Megjegyzést kell hagyni náluk, hogy tudjanak a díjazásról.

Magamról 7 dolog:

1. Szeretem Istent, nagyon de nagyon és napról napra jobban:D
2. Szeretek olvasni.
3. Szeretek frissen mosott ruhákat teregetni és össze is hajtogatni őket.
4. Tetszenek a sokgyerekes családok, én is ilyen családot szeretnék.
5. Szeretem az én kis családomat.
6. Szeretem eső után a föld illatát, frissességgel tölt be.
7. Szeretem a gyerekeket, kivált a beteg kisgyerekeket.

Tovább adom most ez a díjat 7 embernek: Angyallkának, Andinak, Saloménak, Annának, Sárának, Veress Annának, Katának

2010. május 5., szerda

Istennek


Ez a 100. bejegyzésem..Valahogy olyan mérföldkő, és hálás is a szívem azokért a gondolatokért, amiket kapok Istentől és ide leírok:) úgyérzem nincs hiába és Isten áldja minden egyes blogosbarátomat, ismerőseimet...én sokat kaptam a blogolvasás által, jó olvasni megtapasztalásokat, igazságokat, jó olvasni Istenről és arról, hogy Ő hogyan munkálkodik minden egyes gyermeke életében....ez a 100. bejegyzés leginkább Istennek szól, a reggeli csendességem, amit leírtam a naplómba...

"Szeretek csendben elmélkedni RÓLAD. Szeretek dicséret közben is TERÁD gondolni és azokra, akiket nagyon szeretek. Imádkozni értük, emlékezni megtörtént dolgokra, finom kis rezdülésekre.Most az az ének megy, hogy: " Neked tartozom mindenemmel Uram, tudom tőled van mindenem..."Hát nem így van e? A minden az minden. Neked tartozom Uram egész életemmel, egész valómmal, lényemmel és mindenért neked vagyok hálás: MINDENÉRT!!!
Köszönöm azt, hogy voltak és vannak próbáim. Néha engedsz elesni, mert megakarsz tanítani, hogy csak Te elmelhetsz fel engem:) Ezek a próbák, nehézségek, amikor nem minden úgy megy, ahogy én elgondolom, mégjobban Hozzád csatolnak,mert Tőled függök és szeretlek Uram, ott vagyok a szíveden és te az enyémben:)
Rájöttem, hogy ragaszkodhatok dolgokhoz, akár 10 körömmel is, de egyedül csak te tarthatsz meg és vehetsz el dolgokat tőlem: embereket, bűnt, fájdalmat, önsajnálatot, elégedetlenséget, örömöt, szerelmet, tárgyakat, vágyakat, álmakat...szeretetet...
Uram én szeretlek!Segíts, hogy ne féljek a jövőtől, mert TE velem vagy!
Taníts meg bízni ígéreteidben és taníts megragadni azokat.
Formáld, alakítsd gyenge cserépedényem, hogy Lényedet jól tudjam tükrözni:)
Vágyaimat, álmaimat tísztisd át, vedd el tőlem a hamisságot! Tisztísd meg Istenem, tisztísd meg szívemet...
Uram taníts engem imádkozni, úgy kérem, mint ahogy kérték a tanítványok is Tőled.
Uram adj szenvedélyt az életembe...szenvedélyt, hogy ÉRTED égjek, nem csak úgy mint holmi gyenge gyertyaszál...tudom, hogy kicsi gyertya vagyok, de szeretnék Uram lángolni, nem csak pislákolni!Szeretnék bátor lenni...
Nem szeretnék elaludni...hanem téged várni, mint az öt okos szűz.
Nem szeretném, hogy panaszod az legyen felém, hogy az első szereteted elhagytad...
Szeretnék megállni a helyemen, ott ahova helyeztél. Hiszem, hogy céllal tetted Uram. Néha nehéz és kicsinek tűnök ehhez a feladathoz, de a Te nagyságod elég nekem. A te kegyelmed elég nekem!:)
Taníts bízni! Benned bízni, ne magamban, ne emberekben, tárgyakban, ne a pénzben, hanem BENNED. Olyan sokszor lerakom életem a kezedbe, aztán mint hitetlenkedő gyermeked újra és újra kiveszem onnan és próbálom én magam rendezni az életem. Ez azt jeletni, hogy még mindig nem bízom. Istenem, én most mindent leteszek a te kezedbe: múltamat, jelenemet és jövőmet:"Leborúlva lábaidhoz, tudom Nálad nincs jobb, nem a múlton át tekintessz rám..."
Szentlélek töltsél be, mint Tanácsadóm, Vigasztalóm, Erőm!
Köszönöm, hogy szeretsz Istenem. Köszönöm.Köszönöm.Köszönöm.Köszönöm, hogy te előbb szerettél, hogy én is szerethetek és hogy engem is szeretnek. Köszönöm, hogy nem vagyok egyedül, hogy jót terveztél az életem felől és örülsz mikor jó tehetsz velem.
Adj engedelmes életet.
Uram jó vagy! Uram szeretlek! Uram várom, hogy Veled legyek, hogy színről színre lássalak:)
Segíts ma is Te szerinted való életre!
ÁMEN!"

2010. május 4., kedd

Igazi Szeretet

Rohan ma a világ,
megállni nem lehet.
Azt veszed észre magadon,
hogy halványabban ég a szeretet.
Az emberek körülötted sietnek, rohannak, dolgoznak,
úgy érzed neked is menned kell,
hisz a kenyeret meg kell keresned...
s közben nem veszed észre, hogy körülötted
sokan éhesek, fáznak, sokan szeretnek...

Nincs időm mondod...
Pedig csak hagyni kéne, hogy átjárjon a szeretet.Az igazi.
Ahogyan Jézus szeretett.
Neki mindig volt ideje másokra, a betegekre, a tanítványokra...
Ő mindig szeretett, Ő igazán szeretett!
"Igazi szeretet csak a tied lehet Úr Jézus!"

2010. május 3., hétfő

És most képekben:)

Hédis kép:)
naplemente Ballán:)
még egy naplementés kép:)
Sziszi:)
Lányok:D

én és a szemtelen pillepalack:D


Sára és én:)

Május eleje és Anyáknapja:)

Csakis Istennek köszönhető volt az, hogy hétvégén otthon lehettem Ballán, Izával az én lakótársammal:) :D Ezt azért mondom igy, mert gyakorlatilag minden személyszállító masina csődött mondott. Úgy volt, hogy reggel korán, jó korán megyünk vonattal, mint máskor is mentem. Fel is keltünk nagy nehezen, későn is feküdtünk, és mentünk az államásra, ami nagyon közel van hozzánk és ez jó. Odamegyek a kasszához és kérek két jegyet Ballára:) már az is rosszul kezdődött, hogy a nő azt sem tudta hol van az a Balla:)) aztán mikor már megértettem vele magam, hogy mit szeretnék, közölte, hogy a vonatot kivették, mert privatizálák azt a szakaszt...aztán még mondott vmit, de én már nem igazán figyeltem, csak azt, hogy nincs vonat...
Hát Izával elnevettük magunkat:))mert eszünkbe jutott, hogy mikor decemberben mentünk Aradra, ott meg lefulladt a vonat, Ballára meg már el sem indult:)) ilyen jókedv közepette indultunk vissza a blokkba és közbe elhatároztuk, hogy a reggeli 6os busszal útra kelünk:D Igen ám, de reggel nem tudtunk felkelni, vagyis felkeltünk, de egyakarattal megszavaztuk, hogy megyünk a 12órás busszal, közbe úgy jött egy súgallat, hogy mi lesz ha nem lesz busz, akkor jó lenne egy tábla, amire kiirom, hogy Zilah.Meg is csináltam gyorsan és indultunk.:)igen, de ez túl szép lett volna, hogy igaz legyen:))
12re ott viritunk a busszmegállóban és várjuk a buszt:) ami nem jött, mert kb pár héttel ezelőtt kivették:)) kicsit az volt bennem, hogy a reggelivel kelett volna menni, óóó hogy miért is nem mentünk.
aztán mondtam izának hogy én 2óráig nem várok!!!már kézzel lábbal mentem volna haza és persze kirándulni. Hát akkor mit is csináljunk???:D Mondtam, hogy stoppolunk!talán még jóformán át sem gondoltam, de már vettem is a lapot is kitartottam:D közben csak imádkoztam, minden percben egy fohászt....tudjátok, ugy csendben a szívemben:) tudtam, hogy itt csak Isten segithet:) hát nem sok Sj rebdszámú kocsit hajtott el mellettünk, és még május 1 is volt, amikor mindenki aki csak tud pihen...amikor az első sj-os kocsi elment tiszta üresen, azt éreztem, hogy nincs is remény...aztán sorra álltak meg kocsik, mentek Margitára, Terebesre...mondtam is Izának, hogy nemsokára jön egy olyan, ami Zilahra fog menni:D közben felhivtam anyukámat és kértem, hogy imádkozzon értünk, hogy kapjunk alkalmit, Izának is mondtam és én is imádkoztam:) és 5perc sem kellett és volt kocsi:) AZ IMA EREJE!!! én olyan boldog voltam:) aranyos kis bácsika volt:D jól vezetett.
Aztán Haraklánynál leszálltunk és megint stoppolni kellett:D de már Iza stoppolt:) és megis állott egy katona és ingyen elvitt balláig:D hát nem csodálatos és tudom, meg vagyok győződve, hogy Isten keze volt benne.
Aztán még a tolvajrétre is elértünk:) gyönyörű volt az út odáig..és hosszú:P azok a dimbek dombok, bokrok, az erdő, a virágok, az az élénk zöld fű,a szőlődombok, a csiripelő vidám madarak, a kicsi fényes orrú őzike, ami előttünk szaladt át, na meg a békák, amelyek mindig megijesztenek...mint mind szépséggel halmoztak el. Jó volt otthon lenni, az én szememben még jobban megszépült a táj:)
Beszélgettünk, játszottunk, babáztunk, sétáltunk és gyönyörködtünk....nem is tudom szavakba önteni a gondolatokat, az érzéseket, amiket átéltem a hétvégén.
Tegnap pedig anyáknapja volt, az édesanyákat köszönthettük:) milyen jó is volt, az imaházban látni a sok édesanyát, nagymamát és arra gondolni, hogy talán egyszer én is az leszek, ha a Jóatya éltet, és átélem, megérzem milyen az amikor egy anya szeret:)
Egy alkalmi verssel készültem, ami azt mondta el, hogy nekem az én Anyám a legszebb:)és én is gondolom:D Leirom ide, nem tudom ki az irója, de ha vki tudja akkor várom a megoldást...vegyétek játéknak:D
AZ ÉN ANYÁM

Szedjétek össze mind mind a Földnek
gyémántját, gyöngyét, minden aranyát,
nem bírtok semmit, koldusok vagytok vagytok,
ha eltemettek egy édesanyát.

Legyen kenyered kemény, mint a kő,
ruhácskád foltos, rongyos a cipőd:
boldog vagy, gazdag, ha édesanyád mesél
s megcsókol lefekvés előtt.

Ó, mert a szóban: Édesanya- szív,
az Isten nekünk mindent megadott.
Az édesanyád örömkönnyénél
láttál- e tisztább, szent gyöngyharmatot?

Van-e édesebb dala a földnek,
mint amit dalolt kis bölcsődalunk?
Végig kísér ez koldust és királyt,
s elringat mikor könny az italunk.

E szóban: Anyám, van az élet
legdrágább kincse az Isten után,
nem hullat senki igazabb könnyet,
mint Édesanya gyermeke bánatán.

Nincs is szentebb vallomás,
zengi a szívünk, mintha hallanám,
egyszer mindenki megvallja e szót:
NINCS DRÁGÁBB E FÖLDÖN MINT AZ ÉN ANYÁM!

Ez volt a versem:) nagyon szivemből beszél az irója:)
majd jönnek a képek a hétvégéről
hamarosan...talán este...vagy pár óra múlva
addig is Isten áldjon mindenkit!:)
U.I
egy kicsit hosszú voltam:D de most volt mit irnom:D