A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hála. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hála. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. február 11., csütörtök

Megfogott:)


Az emabiszon láttam a beosztást a mindennapi kenyérről és elhatároztam, hogy én is velük tartok.:) És mondhatom, hogy nem bántam meg.Minden nap egyre jobban vágyom, hogy olvassam a Bibliát, hogy valami újra nyissa fel Isten az én lelki szemeimet. Ma reggel, ahogy csendességben olvastam a Bibliát, Jób könyvében erre az igeversre lettem figyelmes:
" Bőrbe és húsba öltöztettél, csontokkal és inakkal szőttél át. Élettel és szeretettel ajándékoztál meg, és gonviselésed őrizte lelkemet." Jób 10:11-12
Annyira megragadtak ezek a sorok...ez a megfogalmazás:) Tényleg Isten ajándékozott meg engem saját életemmel. Ő formálta csontomat, húsomat, alakomat...Ő már akkor tudott rólam,amikor én még nem is léteztem. Ő alkotott meg ilyennek. Ő határozta el, hogy kék szemű leszek, hullámos hajú, vagy éppen ezt, hogy lány leszek, hogy balkezes, hogy második gyermek és adott egy napot amikor megismerhettem ŐT:) olyan hálás vagyok Neki. Ha belegondolok, hogy hányszor szomoritottam meg avval, hogy zugolódtam , mert nem voltam elégedett azzal, ahgy megalkotott. Mennyire esendő is ez ember...de mától szeretnék megváltozni...és keresni azt amiben én vagyok egyedi, és azt hogy Isten mit bizott rám. Tudom azt is rám bizta, hogy szeressek, úgy mint rád is.:) De evvel még nincs vége... számtalan más értéket helyezett belénk,csak fel kell ismerd és fel kell ismerjem:)
Olyan jó azt is tudni, hogy gondviselése őrzi lelkemet! Mindig velem van, gondoskodik rólam.
" Lelkünk az Úrat várja,
ő a mi segítségünk és pajzsunk.
Benne van szívünk öröme,
mert szent nevében bízunk.
Maradjon velünk, Uram, szereteted,
mert mi is benned reménykedünk!" Zsoltárok 33:20-22

Áldott napot!

2009. december 8., kedd

Reggel

kicsit nehezen ment a felkelés és magamban kismillió okot találtam arra nézve, hogy ma reggel ne menjek kurzusra....de egyik sem volt eléggé meggyőző:P tehát kivakartam a csipát a szememből:D kiugrottam az ágyból, gyorsan felöltöztem és szaladtam egyetemre, vagyis először a villamos után..:D de elértem:) Hát hosszú nap volt a mai nap, reggel 8tól 4ig egyetem, de a holnapi nap még hosszabb lesz:) de nem csüggedünk:D annyira jó tapasztalni azt, hogyha Istent kérem akkor Ő megadja az aznapra való örömadagot:D:D:Dés tudok örülni, nem vagyok szomorú..manapság olyan ritka a boldog ember...
teszt teszt hátán lesz és mindjárt itt is van a szeszió...most minden tanár iratni akar a diákokkal, szegény mi:P nem fogok unatkozni hétvégén:)
Olyan hálás vagyok az igazi barátokért:) annyira jó, hogy vannak nekem és hogy én is barát lehetek, ez annyira csodálatos érzés:) ma ismét rádöbbentem erre...:D és öröm van a szivemben, azért, hogy vannak nekem:)
Közben egy dalocskát dúdolgattam ma, meg a napokban, már hétvége óta, amit a Muzsika hangja cimű filmben láttam. A film Trapp kapitányról és gyerekeiről szól és h hogyan lesz a nevelőnőből anya, aki méghozzá apáca is és hogy miken mennek át...ebben a filmben van az az ének, hogy EDELWEISS( havasi gyopár), amely nekem annyira tetszik.
http://www.youtube.com/watch?v=PfyChWVCXYU
http://www.videoplayer.hu/videos/play/123865
ez a két link talán odavezet:D remélem jól másoltam be:D
hát áldott dutánt továbbra is mindenkinek:)
:):):):):):):):):)::)):):):):):))

2009. december 5., szombat

Keresgélve...

keresgélve régi dolgaim között, érdekes idézetekre bukkantam, amiket megosztok veletek is kedves olvasók:)

Ha elégedett akarsz lenni...

Ne engedd meg magadnak,
hogy panaszkodj
még az időjárás miatt sem!

Ne képzeld magad
más körülmények közé,
vagy más helyre!

Ne hasonlisd össze
sorsodat másokéval!

Ne játssz el a gondolattal,
hogy mi lett volna, ha
a dolgok másként alakulnak!

Ne aggodalmaskodj
a holnap miatt-
ne feledd, a holnap
nem a miénk
hanem Istené!


" A kérés és a hálaadás úgy összetartozik,mint szánk alsó és felső ajka." C.H Spurgeon

"Azok az emberek, akik a reményből élnek, távolabbra látnak.
Azok az emberek, akik szeretetből élnek, mélyebbre látnak.
Azok az emberek, akik hitből élnek, mindent más szinben látnak." L.Zenetti

2009. november 23., hétfő

Újra Várad:)

Újra itt vagyok Váradon. Tegnap este érkeztem vissza, nagyon jól utaztunk. Ma reggeltől már suli, kissé fáradt voltam ma, de kialudtam magam:) Hogy milyen volt otthon? Nem kapom a szavakat, arra, hogy leirjam.:) Jó volt otthon lenni. Meglepetést szereztem mamának, amikor este betoppantam és felköszöntöttem őt. Olya jó volt látni, hogy mennyire örül nekem.:D aztán voltak épitő beszélgetések:D találkozások ismerősökkel, barátnőkkel. Egyik jó barátnőm férjhez megy jövőre:D olyan jó volt hallani, és látni és mennyire boldog. Mennyire jó látni olyan hivő fiatalokat akik Istennel élnek és vele tesznek meg minden lépést. Szóval nagyon boldog vagyok!!! Érdemes várni!
A gyülekeztetben nagyon jó volt. Meglepően sokan voltunk:D annyira jó volt látni az ismerős arcokat...itt mindenkit ismerek...ez az érzés olyan jóóó...szeretem ismerni az embereket...és a gyerekek:D velük egyszerűen nem tudok betelni, annyira aranyosak, csodálatosak, a kis gyermek szemek, a csillogó gyermekszemek:D jó velük lenni:D készülünk karácsonyra, és annyira lelkesek, törekvők, annyira szivből énekeltek:) Várom a karácsonyt!
aztán délután hálaadó ünnepélyt tartottunk, nagyon áldásos volt. Borzási Pál szolgált, Mózes hálaadó éneke volt az alapige. Úgy elgondolkoztam, hogy mennyi mindenért is hálás lehetek én: az egészségért, a mindennapi gondviselésért, hogy ismerem Isten, gyermeke lehetek, családomért, az emberekért, akiket ismerek vagy akiket megfogok ismerni:D, hogy nincs háború, az Igéért, hogy tanulhatok, hogy szolgálhatok, hogy élek, a próbákért, hogy Isten szól hozzám és ennek a sornak nehezen lenne vége, ha mindent leirnák, egyszóval:)...MINDENÉRT!!!MINDENÉRT HÁLA:)
Gyerekbemutatás is volt:) egy aranyos kisfiú van a gyülekeztünkben, fiatal szülők negyedik gyereke:D Áldja meg az Úr kicsike életét! Remélem megkapom a képeket is hamarosan, én nem készitettem:)
röviden ennyi:) a hétvégére:)
ma voltam csopin is, olyan jó at igét együtt tanulmányozni, együtt imádkozni egymásért...hol ketten vagy hárman az én nevembe találkoznak...az az ének jutott most eszembe:D
hála hála hála
Csendes jó éjszakát mindenkinek!

2009. június 30., kedd

Régen

nem írtam már bejegyzést, kicsit hűtlen lettem a blogomhoz. Nem is volt h mit írjak, vagyis lett volna, csak így vissza emlékezni már nehéz:p Voltam otthon, mennyegzőn, ami nagyon szép volt:) Isten áldja meg az új párt:)
péntek dutánra hazaérkeztem, nagyim már várt a finomságokkal, csak az út kirázott belőlem mindent, alig volt vmi étvágyam, de aztán helyrejöttem:D aztán usgyi haza, h lássam a házunk és olyan üres volt, sehol senki, álott levegő, 3 napig non-stop szellőztettem:) de már csak két hét és jönnek haza a szüleim.
felmentem a kertbe és kaptam barackot és málnát:D olyan jó volt, jót lakmároztunk belőle, hivtam egy pár barátot:D h segitsenek megenni a gyümölcsöket és még el is ossztogattam a szomszédban meg rokonok között:)
aztán vasárnap jó volt otthon lenni.és egész nap otthon voltam. jól voltak a szolgálatok az imaházban...jó volt feltöltődni.
aztán hétfő reggel még otthon voltam, este már váradon.reggel még sikerült leszedni a meggyet a fáról és berakni. az én két aranyos nagyim segitett. olyan hálás vagyok értük, habár nagytatáimat egyiket sem ismertem, milyen jó, h ők vannak nekem:)
most meg vizsgám lesz pénteken, pont a szülinapomon,kicsit fura, h igy távol ünneplem magamban és még vizsgám is lesz...olyan furi
ma este megyek Izáékhoz:) utólsó közös este igy 1ütt a csapattal
na mentem is mert jönnek értem
szép estét