Kapcsolatok

Az intenzív osztály várójában

„…és ha teljes hitem van is, úgyhogy hegyeket mozdíthatok el, szeretet pedig nincs bennem: semmi vagyok.” (1Korinthus 13:2)

Folyton azt mondogatjuk, hogy a kapcsolatok fontosabbak számunkra, mint bármi más, de a cselekedeteink nem ezt mutatják. Minduntalan becsapjuk barátainkat és szeretteinket a pénz vagy az előrejutás kedvéért. A kapcsolatok olyanok, mint a virágok; ha nem gondozod és oltalmazod őket, akkor meghalnak. Ezért írja Pál: „Semmit ne tegyetek önzésből, se hiú dicsőségvágyból… és senki se a maga hasznát nézze, hanem mindenki a másokét is” (Filippi 2:3-4). Néha egy szívrohamra vagy más krízisre van szükség ahhoz, hogy eszünkbe jusson, mennyire pótolhatatlanok az emberek az életünkben.

Valaki így ír erről: „Hosszú órákat töltöttem az intenzív osztály várójában, figyelve a gyötrődő embereket és hallgatva sürgető kérdéseiket: „Túléli a férjem?” „Tud majd újra járni a gyermekem?” „Hogyan lehet élni a nélkül, aki harminc évig a társad volt?” Az intenzív osztály várója különbözik minden más helytől a földön. És azok az emberek, akik ott várakoznak, szintén mások. Készek bármit megtenni egymásért. Senki sem goromba. Eltűnnek a faji és társadalmi különbségek. A kukás éppúgy szereti a feleségét, mint az egyetemi professzor az övét, és ezt mindenki megérti. Mindenki drukkol a többieknek. Az intenzív osztály várójában a világ megváltozik. A hiúság és a kérkedés eltűnik. Az univerzum figyelme arra irányul, hogy mit fog mondani az orvos. Bárcsak valami javulás mutatkozna. Mindenki tudja, hogy az élet lényege az, hogy szeretünk valakit. Meg tudnánk tanulni így szeretni, ha ráébrednénk, hogy az élet minden napja olyan, mint egy nap az intenzív osztály várójában?

Engem ez ma nagyon megérintett...ráadásul ma reggel boncoláson voltam és saját szememmel láttam azt, amikor már az orvosok nem tudnak segiteni, és csak annyit tehetnek,hogy megállapítják a halál okát. Ott vannak a hozzátartozók, de már nem lehet semmit tenni, nem lehetet szeretni, nem lehet ölelni, óvni, figyelni arra aki eltávozott...Nem tudjuk, hogy az aki ma még mellettünk van,hogy holnap is ott lesz.Én olyan természetesnek vettem ezt idáig, de rá kellett jöjjek, hogy életem Istenem kezében van, biztos helyen.Az Ő határozatai mindenkor jók.

Most van az idő, amikor szeretnünk kell egymást, úgy ahogyan Isten szeretett minket:) MOST!!MA...ameddig teheted:) ameddig lehet...ezt tanultam meg ma, és Isten erre akar mindjobban tanitani:) Vajon mikor érünk el arra szintre, hogy úgy szeressünk, mint Ő...???

Szeressük egymást!